2011. április 20., szerda

iróniák tánca

4-5 éve írtam

a játék vége

annyi maszkomat lekaptad
álarcosbált rendezhetnél
ha kiadnád sorban

a nevető a durva
az áligszent a kurva
az örökanya a meddő
az égigérő esendő

kedvesem
az utolsónál tartasz
a játék véget ért
ez a magány maszkja

rántsd vissza kezed
húnyd le szemed
hallgass

ezt már az Isten adta
s magam sem tudom
arcom-e álarca



szeretlek de
(1)
nomád vagyok
véremben cigány
unos untalan utamat járó
vessen meg érte a nagy világ
én ne vessem el
meg magam világom

(2)
ne kéne annyi örömöt elviselni
annyi örömöt bánatot hajj
ne kéne fáradtkacagó szájjal hátradőlni
mosolyogni
szemlesütve könnycsorogni

(3)
addig mentem míg meg nem álltam
szomorúságomban földhöz ragadtan
testem helyén egy piros csizma
lelkem helyén egy alig tócsa

(4)
Erős hangokkal úgy sírsz bennem
imába záruló szép szemeddel
könnyem a könnyed
ázott az ágyunk
nem egy az utunk
nem egy a vágyunk
tiéd a fészek
enyém a szállás
tiéd a hóra
enyém a csárdás
tiéd az otthon
enyém a szó
te a végre gondolsz
én alfa vagyok

3 megjegyzés:

  1. "ezt már az Isten adta
    s magam sem tudom
    arcom-e álarca" - ez milyen jó! :) meg ez a vers, úgy egészében, tetszik nagyon!

    VálaszTörlés
  2. te Ganita, kéne neked küldjek valamit. hmmm :)

    VálaszTörlés
  3. Mire gondolsz? :O De várom... :)

    VálaszTörlés