2011. április 25., hétfő

fohász után

fel szeretnék támadni, rebegtem, de tudtam, remegve nem lehet
feltámadok, tökéltem el, de a hogyant elfelejtettem
fel akarok támadni, kiáltottam magamban, de szétrebbentek a madarak

ekkor hirtelen megszólalt mellettem apám
menj ki a kertbe s nézd meg a legkisebbik meggyfát
akkora csak, mint az ujjam, de sziporkázik rajta a sok virág

s míg mentem, botladoztam és lelegeltem egy csomó sóskát
megéreztem mindent, amiből szőve vagyok
a fényt
a levegőt
a tüzet
a földet
a forrást
és lábamról letáncolt cipő, a zokni
és testem megkezdte a tornát

aztán, ahogy csordogált belém az ég
s a pillangló virágszirmok mosták el belőlem a nincsent
mezítelen talpamon egy fűszállal citerázni kezdett az Isten

1 megjegyzés:

  1. Kedves Edo!
    Az jutott eszembe írásodról, hogy a föltámadás egy egyetemes érték, valami életbevágó szükséglet és lehetőség. Mikor mély depresszióban voltam így fohászkodtam: "hiszek a feltámadásban." Nem tudom miért, de akkor pont ez szólalt meg bennem.
    Te is mindig fordulj az élet fele. Ez asszem nem lesz túl nehéz. Nagyon drukkolok nektek, hogy biztonságban tovább menjetek az úton...

    VálaszTörlés