2011. március 30., szerda

outsider

már gyerekkorodban is outsider voltál, állapították meg gyerekkori barátnőim.
ki az outsider?
aki kívül áll a körökön, a megszokotton, a közösségen, vagy inkább, aki megéli a dolgokat, ugyanakkor kívülről is látja?

aki gyerekkorában érzékenyen reagál a megalázásokra (mert biztos, hogy minden gyereket előbb-utóbb megaláznak, csak nem mindenki regál rá, éli meg ugyanúgy)

aki állandóan be szeretne kerülni, de nem tud, vagy nem engedik (se nem tudtam, se nem engedték, hogy melyik volt előbb, nem tudom, tény, hogy már három évesen sem tudtam beilleszkedni a csoportba, se négy évesen, se később, tehát sejtem, hogy a nem tudtam volt előbb, aztán jött a nem engedték, nem kellettem sehová ahol kilógtam a sorokból, és általában minden sorból kilógtam, a szó mindenféle értelmében, úgy szavaltam, huszonharmadikként huszonharmadszorra, hogy a szétunatkozott fejekben megállt a szusz, egy teremnyi ember elfelejtett tapsolni, de nem mehettem színésznőnek, mert túl magas vagyok, úgy táncoltam Jancsival, hogy Móni egyből meglátott, de nem lehettem néptáncos sem, rontottam volna az összhangon, kosaras lehettem volna, de máshogy képzeltem a csapatszellemet, feladtam, doktorandusz lehetnék, de nem bírom átállítani az agyam a tudományos, tárgyilagos gondolkodásra, azt hiszem, ez nekem soha nem is sikerült, és nem tudok időt teremteni az időtlenségből, hogy mindezt megtanuljam, nem is tudom, akarom-e)

akiket, egyelőre, nem érdekel az outsiderségem, a sehová beilleszkedni nem tudó, be nem férőségem, azok a gyermekeim: Márkus és a szavaimból varázsolódottak

5 megjegyzés:

  1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  2. Bízz picit az emberekben. Akkor is ha nincsenek epp melletted, vagy ha ott vannak ... nem lehet mindent szamokban elmondani, egyebben meg nem forog a nyelvem ugy ahogy kellene

    VálaszTörlés
  3. na jo, akkor mondd el nekem szamokban, lefordittatom levivel :) most hol csavarog a nyelved?

    VálaszTörlés