2011. március 9., szerda

haj, haj...

Katánál olvastam egy szép balladát, régen, amikor még az ősz hajszálaim is csak hetvenkedve szembekacagtak a nappal és varkocsomból csucsút mutattak az órák mánusainak, írtam én is ilyen hejhajokat, kesergő-édes magyarosat

most adok nektek párat, nem boxot, még nem :)

Népdal

Vörös bort ittam az este
fejembe szállt fene kedve
és még most is
ihaj-csuhaj
danolászom
dalolok.

Vörös szeretett az este
testembe szállt termő nedve
és még most is
ihaj-csuhaj
sóhajtozom
sóhajtok.

Vörös bársony az árnyékom
a szeretőm csak elhagyott
de még most is
ihaj-csuhaj
a fejemet
feltartom.

Vörös tenger az ágyékom
a kis gyermek vérbe fagyott
s én még most is
ihaj-csuhaj
az iszonytól
ordítok.


Ima

Istenem, Istenem,
én édes Istenem!
Miért teremtettél
gyarló asszonlétre?
Gyarló asszonlétre,
hitetlen életre?
Mi végre? Mi végre?

Itt feküdtem rajta
betegen, lázasan
s Hozzád fohászkodtam,
míg ő szépen szunnyadt.
Míg ő szépen szunnyadt,
testem párájában,
forró karjaimban.

Uram! Ezt az embert
tartsd meg nekem, kérlek,
s engem őnékije,
mert én őt szeretem!
Mert én őt szeretem,
ha kell szenvedésben,
borúban, derűben.

S lám, ma reggel, Uram,
hogy elszomorodtam,
első próbád alatt
hogy megingadoztam.
Hogy megingadoztam,
könnyűmet hullattam,
kétségben forogtam.

Szeretni szeretnék
teljes bizalommal,
feltételek nélkül,
mint ahogy Te szeretsz.
Mint ahogy Te szeretsz,
Uram, szenvedésben,
borúban, derűben.

Elhagyott leány dala

Nem kellettem néked, legény,
Pedig csinos leány vagyok,
Szálfa egyenes tartásom,
Kellőn büszke a járásom.

Hajam őszi gesztenyefa,
Szemem villámoktól barna
S gyöngy mosolyom csókos számat,
Szép arcomat beragyogja.

Ereimben sebes tűz forr,
Koponyám kemény az októl,
Szívem szerelemtől táncolt,
S csak elhagytál, barna legény.

Megátkozlak téged, szegény,
A lány rád se hederítsék.
Úgy szeressed bolondúlj meg,
Eszed vesszék, szíved tépjen.

Az a leány olyan legyék,
Idétlenül járjék – keljék,
Ha szembemenne éjszaka,
Saját anyja gutát kapna.

Haja legyék ritkás csepű,
Homlokában halszem, gülű
S szája olyan kongó lyukas,
A sötétség belefúlhat.

Ereiben moslék follyék,
Esze agylágyában lakjék,
Szíve kőnél is keményebb,
S e lány legyék feleséged.

Nem kívánok néked rosszat,
Életedben úgy szeressél,
Se kevésbé, soha jobban,
Mint ahogy azt megérdemléd.

cigány nyár

cigány nyarat vágyva várok
ölteni lélektestemre tiritarka ruhát
vöröset narancsot sárgát
csókok s dalok csattogását lángnyelvek közt
déli nap hevét szégyenítő éjszakát perzselőt
csókos ölek harcos nászát ölelés előtt

fekete szemekben szülessenek színes mesék
tüzes szerelmet szóljék a csipkebokor
csalódott legény boros bicskaélén
csúszkáljék a máskor merev hold
szívos szenvedély bújjék minden sejtbe
s éljék minden mi élőnek volt teremtve

bolond ritmust lábamba
fényes pörgést hajamba
hét mérföldet talpamba
hét szép legényt karomba
hét szótagot szavamba

ritmus lábam megifjítja
pörgés eszem összerázza
mérföld messzit közel hozza
s legényekkel táncot járok
szívrepesztőt észveszejtőt
kemény táncot élet táncát
csakazértis mindhalálig
táncot járok s minden táncban
hóm olvasztom fagyom vesztem
téli álmom kiheverem
jégbe fagyott éveimből
tüzet szítok napsugárral
s megifjodom minden egyes
cigány nyárban


Hetek balladája

az elsőt szerettem szomorú szeméért
szomorú szemében gyöngéd mosolyáért
igaz szívű magam néki odaadtam
de meg nem becsülé másikhoz fordultam

másikat szerettem fekete hajáért
dús csigákban omló ében loboncáért
igaz szívű magam néki odaadtam
de meg nem becsülé vissz’vettem od’adtam

harmadik tündér volt légi mesés király
testem felhőből volt lelkem fehér sirály
igaz szívű magam néki odaadtam
de meg nem becsülé földre máshoz szálltam

negyedik kezében kicsi voltam én is
okos szép fejétől tündökölt a nap is
igaz szívű magam néki odaadtam
de meg nem becsülé baráthoz fordultam

ötödik barát volt lelkem jó barátja
szerelmetes érzes vitt űzött hozzája
igaz szívű magam néki odaadtam
de meg nem becsülé más földre ballagtam

hatodik idegen hazában volt otthon
távolban kedves a magyar szív értett szó
igaz szívű magam néki odaadtam
de meg nem becsülé egyedül maradtam

hetedik férfi volt szerettem szerettem
lelkemnek társa volt szívemnek szerelme
igaz szívű magam néki odaadtam
eldobott magamat adnám a halálnak

Balladabuborék

Beton erdőben
Oson a repedés
Hajlik a sóhaj
Megver a nevetés

és egy bónusz, amit, nem tudom, mikor írtam, de most is nagyon

Édes kis versem,
kincsem, egyetlenem,
hiányoztál már lelkemnek,
hogy megszólaltass, elhallgattass
Lincsem, kegyetlenem,
emésztőm, eresztőm ,
Istenem, istenem.

3 megjegyzés:

  1. Mindig úgy irigylettem, akikben versek tudnak születni. Nekem csak egy bohó Sírfelirat jutott :)

    Vaskos könyvek gerince
    zúdult rá a gerincre,
    ezt kapta csupán,
    enciklopédia csapta kupán.
    „Ezt is megértem végül,
    könyvet érdemeltem végül”
    – mondta fancsali mosollyal
    s lelke elröpült egy betűzött könyvmollyal.

    VálaszTörlés
  2. :D akkor neked el kell jonnod Szapolcára, a vidam temetobe. en sem voltam meg ott, megyunk egyutt, en majd tolmacskodom :)
    http://napielet.hu/napi/rovat/kultluk/1872/mind_meghalunk_csuda_mokas

    VálaszTörlés
  3. Majdnem elég mézes a madzag, hogy kicsalogasd a remetenőt (engem) a barlangjából :))

    VálaszTörlés