2011. február 15., kedd

Anya mesél az élet virágáról

Miért búsulsz, anya? – kérdezte kisfiam, amint azon kapta rajta a szemem, hogy sötétet lát, pedig igencsak nappal volt, hétágra sütött a nap a kockaváram felett. Hirtelen nem is tudtam, mit válaszoljak. – Mert fáj, - vallottam be. – Hol fáj? – faggatózott tovább. - Itt belül, - mutattam a mellkasomra. Elmúlik! – kiáltotta gyermekem magabiztosan, s azzal megrohamozta a várat, belőlem meg kirohant a bánat. Pár napra rá édesapja elutazott hosszabb időre. S mivel leginkább lefekvéskor, a puha, meleg összebújásokkor gyomrozódik össze a család, apa is az este ásítozásában kezdett igazából hiányozni. Hogy vigasztaljam kisfiúnkat, azt mondtam neki: - gyere, kiáltsuk hangosan, szeretünk, apaaa! És kiáltottuk is, elég emberséges hangon, mert a Levegő körülöttünk hátratolta a kalapját, megvakarta a fejét s azt mondta nekünk: - hecehó, - aztán elszelelt továbbítani az üzenetünket. – Apa nem hallja, - fordult felém csalódottan gyermekem. – Dehogynem, - bizonygattam. – Amikor te örülsz, mert érzed, szeretünk téged, vagy, mert találkozol a barátaiddal, vagy valami csuda jó dolog történik veled, akkor itt a mellkasodban jó meleg van, igaz? – Igaz, - bólintott rá a kis tökmag s nagy, komoly szemeket meresztett mellé. – Nos, apának is most ott belül melege lett, és ebből a melegségből ő most megtudta, hogy mi mit kiabáltunk feléje.

Szerintetek mi van ott belül, a mellkasunkban, amitől hol akkorára tágul, hogy lubickol benne a világ, hol pedig tűfoknyira szűkül, hogy még a szusz is csak sisteregve kínlódja át magát rajta? Azt mesélik, egyszer az Egek Hatalmasa látogatóba jött a Földanyához. Miután megteáztak és elbeszélgették az Ég és a Föld dolgait, Földanya kikísérte vendégét. Amint ott álltak Földanya házának küszöbén, azt mondja az Egek Hatalmasa: - Látom, jó sok bajod van az emberekkel, állandóan nyaggatnak, tépásznak téged, s nem csak téged nem hagynak békén, de egymást is tépásszák, főleg saját magukat. A végén még mindent tönkretesznek. Errefelé jöttömben benéztem Napkirályhoz, aki egy virágot küldött neked. Azt mondta, közösen szőtték egy égi kalákán Holdasszonnyal és a Csillagokkal. És, hogy hozzád kell kerülnie, mert csak itt virágozhat igazán, az emberek miatt. – Azzal az Egek Hatalmasa átadott Földanyának egy kis, gyenge szirmú, kókadozó virágot s hazament.

– No, igazán szőhettek volna egy valamirevaló virágot ezek a rokonok, - zsörtölődött magában Földanya, - mintha nem lenne így is elég bajom, cipelem ennek a rengeteg embernek a terhét. De aztán megsimogatta a pár szirmú, gyámoltalan virágot s egyből megszerette. Elültette egy cserépbe és szobája közepébe helyezte. Erre a virág szárán kihajott még egy virág, ugyanolyan, mint az első, csak egy kicsit kisebb. Földanya elmosolyodott. Aztán a kisebbik virág hopp, elgurult valamerre, s amikor kis idő múlva visszajött, ő is hajtott egy virágot. Földanya pedig úgy érezte, legalább egy embernyit könnyítettek rajta. Mit gondoltok, hol járt a kis virág? Fent, az embereknél, bizony. Amikor már sistergősre szorul valakiben a lélek, a virág egy másik ember személyében megjelenik a segítségre szorulónak. S ha ez az ember meglátja a másikban a fényből szőtt virágot, akkor az egek tágassága költözik mellkasába s Földanya szerető mosolya virágzik ki arcán. Ekkor a kis virág visszagurul Földanyához, hozzátapad a cserépben virágzó égi virághoz és ő is virágzik egy másik virágot, ami aztán szintén elindul, ha meghallja a szuszrekesztő sistergést. S ha Te erősen figyelsz, lehet, hogy neked is virágfüled nő, no nem olyan igazi, hanem olyan sistergés érzékelő.

apakép

3 megjegyzés:

  1. Nagyon szép mese! Te is gyógyulj meg , kedves mesemondó!

    VálaszTörlés
  2. > Szerintetek mi van ott belül..?
    Valahol így olvastam: a szív rózsája. Néha virágzik.

    VálaszTörlés