2011. február 26., szombat

amikor az öntudatost leszarják, bekopoghat az alázat

úgy kezdődött, hogy bejelentette, el fog utazni két hétre, én pedig örültem neki, persze, elsősorban a munka miatt, jó kis alkalom fotózásra, de amit hangoskodtam, az főleg az volt, menj is, neked is, nekem is jót fog tenni egy kis szünet. az elutazás egyre csak tolódott, mindenféle okból kifolyólag, aztán egy nap furcsa felismerés hasított belém, azért várom, hogy elmenjen, hogy immár jöjjön haza. de még el se ment. aztán végül mégis. én pedig itt maradtam gondolataim ketrecébe zártan, sehol egy helló, hogy felrázzon. mert a másik, mindig másik marad, de a másik hiányában te sem lehetsz te. hanem mindig csak én. ezért, ki úgy él másokkal, hogy ez bár néha az eszébe jut, mégha szegénységben is, mégha nem is mozdul ki gyakran otthonából, talán gazdagabb, emberibb, mint a turista, aki száz országot bejárt már, mégse látott egyet sem egolanden kívül.

(igen, mohó vagyok. ne, többé ne jöjjenek hozzám megszállni az emberek. miattam jöjjenek hozzám. és sok időre. hogy tudjunk egymásra hangolodódni, legyen ideje a talál-kozásnak partot mosni egymásba, ne csak fecsegéssel, de együtt hallgatással is. találjuk megy egymást. nem, nem kellenek a turista barátok, akik eljönnek kirándulgatni, gyorsan elmondják nekem a "híreket" és azzal le vagyok tudva. vagy jön hozzám, aki jön, egészen, vagy sehogy.)

aztán megbetegedtem. Márkus vigyázott rám. kekszdarabkákból puzzlet rakott a földre, büszkén mutatta művét, aztán felmászott az ablakpárkányra, széthajigálta a zoknijait és, amikor két hányás között félkómásan futotta egy dorgálásra, a válasz az volt, nem fázom, forrós, citerázott lábujjaival a fűtőtesten. miután meggyőződött, hogy nem komiszságból nem ülök le vele a földre játszani, felült ő mellém az ágyba, simogatott és kis arcát arcomra szorította. aztán megjött egy barátnőm, amint meghallotta, hogy vagyok, azt mondta, fél óra és ott vagyok. és ilyenkor nincs áldásosabb álom, mint amikor azt valaki őrzi.

másnap reggel Márkus panaszkodott, hogy fáj a füle, ami két nap alatt meg is gyógyult, de harmadnapra leütötte a gyomorinfluenza. néha, amikor pakolom a cuccainkat, elkeseredem azon, hogy sokkal több ágyneműm, törülközőm van, mint ruhám. bezzeg, az igazi nők, gondolom ilyenkor, akik még kávézni sem tudnak rendesen, ha nincs a csészéhez illő cipellőjük. én meg...én meg most először a hasmenés után cseréltem le az egész házat, szedtem elő a törülközőket, utána pedig az éjszakai óránkénti hányások miatt. és a bál még mindig áll, habár most már csak naponta egy-két hányás tarkítja életünk. tegnap bementünk a korházba, most egy másik őrangyal segített. biztos akartam lenni, hogy Márkus nem szárad ki. mert volt már neki gyomorinfluenzája, de ennyire durva soha. az orvosok nagyon szépen bántak velünk. megnyugattak, engem románul, Márkust magyarul. és felírtak egy csomó bélflórás, hasfogós, hányáscsillapítós gyógyszert, amiknek nagyon örültem, hazaérve bele is tukmáltam Márkusba, amiket ő aztán fél óra múlva szépen ki is hányt. így hát maradtunk a cickafark, körömvirág és menta tea mellett, azt szívesen issza, meg a sima vizet. mai próbálkozásaim, hogy bár kortyonként egy kicsit, mind kudarcba fúltak. rossz, néz rám értetlenkedve, és nem érti, mit akarok tőle. ha a korházzal fenyegetem, megiszik egy negyed kortytot és kijelenti, még mindig rossz. képi világa viszont annál remekebb, a tányérborogató busz, amin sok ember ül, a fésű százlábú bogár, a rajzfilm csak arra jó, hogy amit ott lát, kockái, játékai segítségével újrajátssza, kibővítse, s persze, nekem is mindig akad valami főszerep. és egyre gyakrabban beugrat, utána pedig rámkacag és azt mondja, vicceltem, anya :)

semmi, de semmi nem sikerült abból a sok tervből, amit erre a hétre kieszeltem, öntudatosan beprogramoztam, még büszke is voltam arra, milyen szépen meg tudom oldani a gyerekvigyázást, ingázást suli-meló között, stb. megkezdődött a második félév, szaporodnak a könyvek az asztalomon, a hiányzásaim, a teendőim. de most Márkust látom élesen (érdekes, hogy az ember egyszerre csak egy dolgot lát élesen), ő a legfontosabb. minden egyéb, meglesz.
ő megvan.

2 megjegyzés:

  1. Na helló! Látom az élet nálatok is zajlik.
    Az van, hogy egy bizonyos szempontból értékeltem a blogodat azáltal, hogy belinkeltelek egy bejegyzésembe.
    Nézd meg, ha akarod, és add tovább valakiknek.
    www.orulthindupap.wordpress.com

    VálaszTörlés
  2. na, olyan beképzelt blogod van, hogy még hozzád se lehet szólni. írtam a tegnap, de sehol se látom :( mindenképp, a lényeg, megleptél. örülök a linknek. s aztán gyere. na köszi, helló :)

    VálaszTörlés