2011. január 7., péntek

a három nővér

és mindig, mindig meg tudnak lepni, mikor az egyik, mikor a másik

néha kiakadunk a szüleinkre, persze, mert sokszor nem olyanok, ahogyan a nagykönyvben az ideális szülők le vannak írva, mi pedig háborgunk és hőbörgunk, pont úgy, mint Márkus velem, amikor nem találok a pillanatnyi edóanya elképzelésével

ilyenkor mindig eszembe jut, az, hogy mi így tudunk beszélgetni, hogy ennyire rá tudunk érezni egymás hangulatára, hogy eljutottunk oda, hogy már tanácsot régen nem osztogatunk egymásnak, csak fület, meghallgatni, ez is mind, mind a szüleinknek is köszönhető, azoknak a gyerekkorunkban szüntelen vetett magvacskáknak, amiknek akkor szinte semmi látható eredményük nem volt, de lám, 30-40 évre rá beértek

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése