2011. január 4., kedd

az anyósság dicsérete

nyugodtan mosolyogj ironikusan a cím olvastán, ha nem így tennél, talán...

de azt elmondhatom, hogy a tavalyi év utolsó napján haza akartam jönni Kolozsvárra, egyedül. előtte való este pedig kiborultam az anyósomnak. összehullott a nagy ego, por és hamu voltam, az isteni szikra lelépett, elhúzta a csíkot minden szép elméletemmel, megZENdülésemmel, bölcs és mélységes gondolatommal együtt, és ott maradtam, soványan, összetörten, reménytelenül. bementem anyósomhoz bocsánatot kérni, már mittudomén miért, és ő odahúzott magához és úgy beszélt velem, mint édes gyermekével. pont úgy összeszidott, pont úgy megölelt, pont úgy szeretett. persze, megint előkerült fiába szerelmesedésem története is, unokájának érkezése is.

és megértettem

már a Biblia is azt mondja, hogy a férfi szeresse a feleségét, az asszony pedig lássa el az urát, vagy valahogy így. a lényeg, a szenvedélyes szerelem a férfi előjoga. neki van fenntartva (talán, mert a szenvedély aktív, cselekvő, mozgósító?). ezért azokat a nőket, akik szenvedélyesek voltak, mindig is elítélte a társadalom, kivetette magából, boszorkánynak bélyegezte, kurvának becézte, megkövezte, megölte. felborították a társadalmi kényelmeket. a nő legyen hűséges, meg- és odaadó, szeresse is az urát, de csak ahogy illik. és így már lehet vele valamit kezdeni, így kiszámítható válik. főleg, ha anyagiak, vagy egyéb előnyök és javak miatt ment férjhez, akkor volt a legegyszerűbb a kezelhetősége. szép, tiszta biznisz. de mit kezdjen egy férj, egy anya, egy anyós egy olyan nővel, aki szeret? aki úgy szeret, hogy nem érdekli sem illem, sem erkölcs, aki úgy szeret, mint egy férfi, udvarol, aki úgy szeret, hogy elhordja a hegyet, aki úgy szeret, hogy gyereke lesz? anyám is és anyósom is ezt egyformán dolgozták fel, elkönyvelték magukban, hogy én ezt az egészet kiterveztem, csak azért, hogy gyerekem legyen, mert ez számukra így felfogható, így értelmes. a szerelemmel, szeretettel, szendvedéllyel nem foglalkoztak, az tabu. lett egy unoka és örültek neki. hogy anyám így is szeret, az hagyján. hiszen anyám. szerető anyám.

de az, hogy egész életemmel nem felelek meg annak a világképnek és értékrendnek, amiben anyósom él, hogy az a kategória, amibe engem is besorol, enyhén szolva "nemnagykunszt" és ennek ellenére szeret engem, nos, ez a csodálatos, ez az, amitől kisírt szemem ismét kikerekedett és úgy tűnt, hogy, bár homályosan, de ismét kezdek látni

nem véletlenül találkoztunk mamival, dolgunk volt és van egymással. mint ahogy szerintem többnyire mindenkinek van az anyósával. csak ebben a mi kultúránkban már gyerekkorunktól fogva azt sulykolják belénk az anyós viccek, anyós nóták által, felmenőink hozzáállásával a témához, családi ünnepekkor kitörő veszekedésekkor, stb., hogy az anyós egy szükségtelen rossz, akik a mennyel legfeljebb megtűrik egymást. és itt látom az egyik végzetes hibát, az egyik okát is annak, amiért olyan gyengék a családok. mert a nő nem csak azt szeretné, ha férjét csecsemőszűzen kapná, értsd ez alatt, hogy nem bírja elviselni, hogy párjának előtte is voltak női, szerelmei, esetleg vannak gyerekei, de azt is szeretné, ha a párját a gólya hozta volna. ezzel pedig társának pont azt a részét nem tudja szeretni, amelynek igazából köszönheti is őt, hiszen a társa is az anyjának és az apjának köszönheti az életét. s ezzel akarva, akaratlanul, azzal, hogy nem tudja szeretni az anyósát, a férjét is a saját anyja ellen, saját élete ellen uszítja.

azt szokták mondani, hogy ahhoz, hogy valaki tudja, hová megy, tudnia kell, honnan jön. kiegészíteném azzal, hogy ahhoz, hogy tudjuk, vagyunk és tudjunk élni ezzel a tudattal, el kell fogadnunk, hogy valahonnan jövünk. nem a semmiből lettünk, nem a gólya hozott és nem mi találtuk fel Istent. de minden nap megtalálhatjuk Őt a szeretetben. a szeretetben, amely arra kényszerít minket azzal, hogy a lehető leglehetetlenebb helyzetben és irányból rogyasztja meg a térdünket, hogy felülvizsgáljuk igazságainkat és elgondolkodjunk rajta, lehet, hogy ezek csak vélt igazságok. az igazság egy parányi szemszögből vizsgálva.

az, hogy most állok a lábamon és naponta többször is rászólok magamra, mintha csak Zs szólna: húzd ki magad!, az elsősorban anyósomnak és a sógornőmnek köszönhető, akik megértették velem, az, hogy a párommal és gyerekemmel együtt még egy családot kaptam, bár néha úgy érzem, kolonc a nyakamom, igazából szél a hátamba.

5 megjegyzés:

  1. Egy családba elég egy anya bőven .
    Sokszor meg, amikor azt hisszük isten lábát szorongatjuk, kiderül, hogy csak az ördög vigyorog....

    nem az anyósok kiváltsága, hogy rendre utasítsanak "tiszta" szeretetből. hanem az Anyáké. Azoké, akik akkor is anyák akarnak maradni, amikor annak lejárt az ideje és oda kotyognak be , ahova nem kell. "tiszta szeretetből"

    Edo kedves, erre nagyon de nagyon kell vigyázni, mert az Anya abban is erős kell legyen, hogy levetkőzze a funkcióját.teljesen mindegy, hogy kinek az Anyósa.
    Linda

    VálaszTörlés
  2. elméletben mind nagyon jól tudunk vetkőzni. csak amikor gyakorlatban azzal kisérletezünk, hogy éppen valamelyik maszkunkat vakarjuk le, javában hadat üzenünk valakinek, miközben forrik rá arcunkra a következő maszk. senkit nem engedünk el, míg lázadunk ellene. csak, miután szeretettel megettük, megemésztettük, magunkévá tettük. a legtöbb ember torkában van a saját anyja vagy anyósa, néha visszaköpi, rágja egy ideig, de, mivel csak legyűrni akarja, hogy szabaduljon meg immár tőle és nem befogadni, egészen mélyen, sejtjeiig, ott marad a torkában, és ez érzik minden tettéből, minden szavából. az örök lázadó kamasz. s miközben javában lázadtam, valami olyasmi érintett meg, történt bennem, olyan szeretetélmény, amihez a blog túl sok és túl kevés egyszerre. a szó is. elengedtük egymást anyósommal. és hálás vagyok neki, mindenkinek, aki meg tud nyílni és aki tud rajtam nyitni. mert hiába tudjuk, hogy ez így lenne normális, attól még semmi nem jár ki nekünk, minden, amit kapunk, ajándék.

    VálaszTörlés
  3. Van neked igazad is, nem vonom kétségbe.
    Én csak annyit szerettem volna kifejezni, hogy ami nem a helyén van,az ajándéknak se jó és mivel minden kijárhat nekünk, mert szabadságunkban áll, észre se vesszük, amikor valami nincs a helyén.
    Ami még figyelemreméltó, hogy ahhoz, hogy valami a helyén maradjon,folyamatos munkát igényel. Folyamatos értelmes szeretetet.
    Bocsáss meg, ha megsértettelek esetleg.:)

    VálaszTörlés
  4. nem sértettél meg. kitartok az ajándék mellett. hadd idézzem egyik kedvenc történetemet. nevét nem tudom, csak azt, hogy láma, meghívják, vigye Tibetbe a buddhista tanításokat. hallotta, hogy a tibetiek nagyon békés emberek, így hát úgy dönt, hogy szolgáját, akit a világ legidegesítőbb emberének tart, magával viszi. biztosan rájössz, miért. aztán rájön, kár volt magával cipelnie a szolgáját, akadt Tibetben is idegesítő ember elég.

    VálaszTörlés
  5. És persze a lázadás lehet nagyon is helyénvaló , akár a harc. Meg kellett/kell harcolnom magammal azért, hogy lázadhatok is, semmi baj. Mert a baj akkor van, ha nem látom miért. Meg kellett/kell harcolnom magammal azért, hogy sose mondjak le semmiről, ami kijár. És azért, hogy megismerjem mi jár ki és azért, hogy erre mindig emlékeztessem magam. Hogy ne azt felejtsem el, ami valójában kijár és azt tartsam szem előtt, hogy mi nem járhat már ki.( amikor én is szülő vagyok és abba kell hagyni az anyai jótakarásokat, tanácsokat és egyéb törekvéseket).Csak az nem jár ki nekem, amiről lekéstem és utólag akarom pótolgatni.
    harc, harc, harc. :))
    Igen a maszkok mindig felmerülnek, hogy láthatók legyenek.
    A jó hír az, hogy van egy hely, ahol a folyamat módosítható: az imagináció.
    Onnan fogva , alig változik valami látszólag és mégis minden megváltozik. Például úgy, hogy az ember a többi ember számára elkezd ellenségnek látszani. Mint pl én az anyámnak, de millió példa van erre. Akkor is van lázadás , van harc , de egészen más annak, aki felébredt és éberségét tartani képes.
    Nekem ez vált láthatóvá. Persze egyelőre,nem teljes a felszabadulás, de maszkgyártás egyre kevesebb lesz.
    Linda

    VálaszTörlés