2011. január 11., kedd

amikor kacag az isten

bár tudom, hogy az ember reggel isten, délben ember, este állat, éjjel ördög, főleg, ha ilyenkor áll neki töprenkedni, mindig beleesek a csapdába. ahelyett, hogy szétcincálnám az idegeimet a szomszéd dübörgő zenéje, saját őrült dübörgő gondolataim miatt, jobb lenne valami értelmeset csinálni, az ember a nagy akarással úgyis csak jó messzire kergeti az álmot. például tornázni, azt tudnám csinálni, amikor nem tudok aludni. másnap estére úgyis úgy kimerülök, hogy altatáskor bealszom. csak hát az egyik legszadistább dolog a világon áldozatul dobni magunkat vérengző gondolatainknak s aztán csámcsogni saját vergődésünkön.

pocsékolás, tiszta pocsékolás

mert a reggel úgyis eljön, a maga ajándékával. ma reggel felköltöttem Márkust, vittem rendelőbe. pillanatok alatt kész lettünk, sokat kacagtunk, énekeltünk, táncoltunk. a kicsidoktornénitől kijövet, akit Márkus tiszta szívből imád, reggel fél kilenckor, takonyködös időben, ott ül egy idős hölgy a vároteremben és nézi, ahogy öltözünk. szó szót hoz, kiderül, Márkus köhög. mondom neki, de hát én is köhögtem gyerekkoromban, mégis megnőttem. köhögtem vagy öt évet, teszem hozzá. mire a néni, hát az igaz, hogy megnőtt, jó nagyra, képzelje el, ha köhögött volna még vagy öt évet. akkora csengő kacagás gurult végig a rendelőn, hogy szinte szégyenlősen kapkodtunk utána, hiszen lehet, hogy illetlenség reggel korán, beteg emberek között így. a hölgy, miután letörölte könnyét, megjegyezte, a kacagás a legjobb terápia, mindig merjen kacagni.

mérleg vagyok, billegek, két karomban súlyt viszek

2 megjegyzés:

  1. "mérleg vagyok, billegek, két karomban súlyt viszek"

    ..egyem meg a szívedet :), jól esett ez így napközépkor...

    VálaszTörlés