2010. december 7., kedd

versenyfutás az ára...

mert szeretek nem versenyezni és szeretem azt hinni, hogy nem is versenyzek senkivel

aztán felébredek a mi mindennapi gondjaink között, hogy a cipőtartón megpenészedtek a cipőink, amiről, max két telefonbeszélgetés alatt kiderül, hogy ez egy teljesen átlagos dolog, minden házban van ilyen, és az is kiderül, hogy bizony versenyzem a penészgombákkal

nemrég antibiotikumra kerültem, tegnap pedig olvastam Petra Neumayernek a természetes antibiotikumokról szoló zseniális könyvét, és rá kellett döbbennem, hogy bizony egy egész rali van bennem, és ez csak a világban zajló ember-baci versengésnek egy akkoracska része, hogy, ha nem írnám most ide le, senki nem is tudna róla

azokról az emberekről, akikről úgy érzem, hogy versenyeznek velem, mégha nem is tudatosan, azt tartom, hogy éretlenek (a versenyt is egyfajta antibiózisnak tartom, csudálatos szó, a szimbiózis ellentéte. antibiózis: Az egyik élő szervezet gátolja a másik életképességét, esetleg elpusztítja. szimbiózis: szervezetek kölcsönösen hasznos együttélése)

a legnagyobb baj mégse akkor van, amikor mások versenyeznek velem, hanem amikor én magam bontom fel szimbiózisomat önmagammal.

he

(ülj bennebb, me' kiesel a szekérből)

3 megjegyzés:

  1. Én meg azt hittem, csak én vagyok olyan béna, hogy megpenészesítem a cipőinket. A csizmám nem penészes, csak szagos lett, befújtam, szellőztettem, befújtam, szellőztettem, azt mondja a családom, hogy hordható. A gyerekeké nem lett penészes, de ők meg kinőtték, így is-úgy is újat kellett venni:)
    antibiózis - tényleg csudajó szó:)

    VálaszTörlés
  2. sajnos nem az én bénaságomtól penészednek a dolgok a lakásban, az lenne a kisebbik baj, hanem csak úgy, mert, úgy látszik, ilyenek a falak. és ez már nagy baj. mert ezt helyrehozni, nem ügyesnek kellene lennem, hanem varázslónak, minimum belső építésznek, és főleg, enyém kellene legyen a ház. hát így jártunk.

    VálaszTörlés
  3. A bénasággal csak magamra céloztam, ha mondjuk nem a szekrényben tartanám az éppen használatban lévő cipőket, hanem mindet a polcon, aztán kerülgethetjük egész évben. Nekünk is ilyen ház jutott, bár legalább a miénk. Már ameddig a hitelező bank nem nem tart rá igényt:)

    VálaszTörlés