2010. december 14., kedd

anya mesél a Tűz, a Víz, a Föld és az Ég fiáról

Egy olyan királyi házaspárról is mesélek most Neked, akik elég gyakran felülnek egy hulló csillagra és eljönnek megnézni, mit csinál a Föld. Történt ugyanis egyszer régen, hogy ez a király és felesége, akik egy távoli csillagon laktak, nagyon ráúntak arra, hogy minden nap csak kettesben ebédeljenek. Oda jutottak, hogy a királyné már ki is jelentette, ő ezentúl két személyre nem főz. Ették hát a szalonnát, hagymát s ami hideg étel még akadt, de a királynak egy idő után erősen hiányzott már egy jó meleg leves. Töprenkedett, mitévő legyen. Gondolt egyet és elment a szomszéd királyhoz látogatóba, hátha megokosodnék, mert nemcsak a bölcs ember, de még a bölcs király is tanulhat holtáig.

Hát, a szomszéd királynál volt nagy galiba, annyi volt a gyerek, nem győzték számolni, nem is fértek egyszerre mind el az asztalnál s el-elfelejtették, mi az illem, amikor a levest mérték. Amikor a szomszéd király végre egy kicsit elbeszélgethetett királyunkkal, azt mondta neki: - Fogd ezt az apróságot, kicsi még, de már most látszik, hogy furcsa szerzet, hol fagyos, mint a jeges szél, hol meg heves, mint a déli nap. Vidd magaddal s meglátod, egyből lesz, akire főzni, - azzal vendége kezébe nyomott egy aranyhajú királyfit. Hej, örült erősen a király a csöplecnek, vitte haza nagy örömmel a feleségének. Éltek is boldogan, nevelgették örökbefogadott fiúkat és azt hitték, hogy ezzel itt be is fejeződött életük meséje. De a gyermek megnőtt s kevés lett neki a leves. Megköszönte a szüleinek, hogy felnevelték s azt mondta, kicsi már neki a csillag, nem találja a helyét, inkább elmegy világgá.

Azzal el is indult hetedhét csillagon át, s hát, ahogy így vándorolt, egyszer csak egy elhagyatott országba került. Szikkadt sziklák között, szürke, terméketlen talajon, vastag ködgomolyokban bukdácsolt a királyfi s mikor arra gondolt, hogy innen talán már soha ki sem jut, bánatában sóhajtott egy nagyot. Hát a sóhajtása nyomán szellő kerekedett, ami egyszeriben szertekergette a ködfelhőket. Ez pont a legjobbkor történt, ugyanis éppen csak hogy keresztül nem bucskázott a királyfi egy szépséges királykisasszonyon, aki hosszan hullámzó barna hajába burkolózva ott ült egy kövön és keservesen zokogott. Hej, de megörültek egymásnak, egymás nyakába is borultak rögtön s a leány sűrű szipogások közepette elmesélte, hogy egyszer régen a csillagokon ugrándozva eltévedt és azóta is itt rostokolt, remélve, hogy valaki valamikor csak ráakad. Ahogy így ölelkeztek, a legény szívéből nagy boldogságában előgurult egy nap, s a leány feje fölötti tiszta égen ragyogni kezdett. Ekkor alattuk a talaj omlossá és selymessé vált, mint a leány haja, a könnyeiből nőtt patakocskák mentén apró, szebbnél szebb virágok dugták ki fejecskéiket.

A királyfi úgy döntött, ez lesz az ő helyük, elvette a királykisasszonyt feleségül s ezentúl a fiatal királyné főzte neki a jó meleg levest. S hogy nehogy úgy járjanak, mint a király nevelőszülei, hogy kölcsön kelljen kérjenek gyermeket az asztali vigassághoz, gyorsan szült is a királyné egyet, akit a hosszabbik nevén úgy hívnak, hogy a Tűz, a Víz, az Ég és a Föld fia. A rövidebbiket már biztosan ki is találtad, ezért ide én már le se írom, de, ha mégsem sikerül kitalálni, édesanyád vagy édesapád, esetleg valamelyik nagyszülőd biztosan tud neked segíteni. És most már biztosan azt is sejted, kik azok, akik néha felpattanak egy-egy hulló csillagra és eljönnek megnézni, vajon még mi történik itt a Földön.


Baksárás királykák

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése