2010. december 30., csütörtök

adás (ki-, be-, fel-, le-, össze-, vissza-, meg-, át-, oda-, élő-)

milyen egyszerű és könnyű életem lenne, ha feladnám
ha azt fogadnám meg, így szilveszter fejében, hogy teletömöm Márkust liszttel és cukorral, hadd hízzon, nem viszem ki a friss levegőre, hadd kotlósodjék, nézze egész nap a tévét vagy rajzfilmet, hadd legyen kis agresszív, így legalább lesz, miért szidjam, ha tele a tököm az életemmel, hadd ne aludjék délben, legalább korábban kidől este, nem vinném emberek közé, mert az emberek idióták, hadd tanulja meg idejében, hogy úgyis egyedül hal meg.

de nem tehetem, harcolnom kell mindezek ellen és sokszor önmagammal, amennyire maradék erőmből telik, mert elsősorban én vagyok felelős érte, cseleznem kell, lavírozni az ebédszünetemben, hallgatni, amikor jobb hallgatni, szólni, amikor már nem bírok hallgatni, a szemem rajta tartani, készenlétben lenni, figyelni, mert, ha elengedem, attól még felnő, mint bárki más, és lehet, hogy még szemrehányásokat sem fog tenni nekem, de fogok tenni én magamnak.

s vajon milyen lenne az életem, ha feladnám
ha egész nap édességet ennék, ha egész nap innék, ahányszor csak sírhatnékom van, vagy flörtölnék össze-vissza a neten, az utcán, ha a munkám nem végezném el, mert minek, ha többet soha nem főznék, mert a fast food gyorsabb, mint én, ha egész nap takarítanék és lenne egy tiszta, szépenülő gyerekem, ha pénzem nagy részét vörös körömlakkra költeném és sáncot taposnék a szomszédunkban levő szépségszalonig, ha szüleimre haragudnék, mert mindig kell egy bűnbakk, ha gyűlölném az embereket, mert annyira ostobán önzőek tudnak lenni (én persze kivétel lennék), ha nem szeretnék többet, mert túl fájdalmas ez a sebezhetőség, ha nem tornásznék többet, mert úgyis olyan magas vagyok, hogy egy púpos hát csak rövidíthet rajtam.

és itt most befejezem, mert sajnos ez igaz. egy ideje nem tornászom és kezdek megpúposodni. legharangozóbb jele annak, hogy ez a fentebb leírt vészállapot nagyon könnyen bekövetkezhet.

ígérni nem merek magamnak semmit, de kívánok magamnak egyenes hátat, levegőt a kihúzott mellkasomba, laza vállakat, jó emésztést, könnyű járást.

2010. december 29., szerda

Sepsiszentgyörgyi kiskaland

eszembe jutott egy esetem magammal s a kedves ismeretlennel

2oo8 januárjában Márkus éppen eldöntötte, hogy elkezd edzeni a kinti világra, jókat rugott belém, én pedig eldöntöttem, hogy elmegyek Sepsiszentgyörgyre megmutatni kerekedő hasamat két drága családnak (főleg, hogy az egyik hölgy már súlyos beteg volt, de aztán még megismerhette Márkust is, rá egy évre, mielőtt nemrég magával vitt a csillagokba legalább ezer évnyi fényt).
Szállásadóim a Csíki negyed legvégében laknak. Januári hideg, havas téli este volt, közeledett az éjfél, de én várandósan is szenvedélyes gyalogos voltam. Buszra már kár lett volna várni, taxizni nem akartam, zsákom hátamra kaptam s elindultam gyalog a tejgyár felé. A bökkenő csak az volt, hogy a Csíki negyedből jöttem már arra ki az állomásra, de visszafele soha. Így aztán előbb kanyarodtam be egy utcán, mint kellett volna s valami blokkok között kötöttem ki, egy patak mellett. Nézelődtem, gondolkodtam, most merre. Csak azt tudtam, hogy valamiképp át kell jutnom a patak túloldalára, aztán lesz valahogy. Igen, csakhogy jó sötét volt s sehol egy palló. Ahogy ott ácsorogtam, látom, valaki megy a töltésen, megy, megy s már elég messzire haladt, amikor egyszer csak látom, kel át a patak fölött. Nosza, utánairamodtam, gondoltam, gyorsan, míg el nem vesz a láthatárról, mert aztán kereshetem ismét a pallót a sötétben. S hát látom, hogy a férfi is megszaporázza lépteit s futás, eltűnik a túloldalon a blokkok között. Hazáig röhögtem. Mondtam is a házigazdáéknak, hogy na, én aztán nem kell attól féljek, hogy véletlenül megerőszakolnak egy sötét utcán, hanem inkább engem néznek éjszaka egyedül járkálókra leselkedőnek.

és egy kis buli a barátnőimnek, színes pizsomabulikról álmodom :)

2010. december 24., péntek

az ajándékok útjai kifürkészhetetlenek

...miközben a Bóbitát dúdoltam Neki behúnyt szemmel, eszembe jutott, mit mondott egyszer az apja, hogy altatás közben figyelte, milyen szép, miközben éppen alszik el. kinyitottam a szemem. gyönyörű. az ajándékok útjai kifürkészhetetlenek...

...túl ritkán találkozunk. de nagyon szeretjük egymást. többször megkérdezte, mire emlékszem a gyerekkori karácsonyainkból. mondtam neki, arra, hogy te hegedűlsz, mi meg énekelünk, de én nem mindig tudom olyan jól az éneket, mert én kicsi vagyok. és ma nekem is eszembe jutott nanyó, aki számára a mi karácsonyestéink voltak a legszebbek a világon, hiába volt szegényes az angyal zsákja. és arra is, hogy sokszor épp csak volt ott valami ajándék, ami került, de mi annak is hogy örültünk, örültünk annak, hogy egyáltalán kaptunk valamit...

...s bár ma kezelést kapott és rosszul kellett volna éreznie magát, mégis megfőzte nekünk a finomat, mert az ünnepet fehér abrosszal kell behívni, az abroszra pedig oda illik, ami oda jár. és a finom előtt azt mondta, talán nem lesz semmi baja egy kis pálinkától és rámkoccintotta, hogy most megisszuk a pertut, Edó! szia, mami. nem tudom, hogy csinálod, te téged sem lehet nem szeretni, hiába vagy az anyósom...

...azt írta nekem, hogy ő eldöntötte, jól fogja érezni magát, és nekem is ezt kívánja. és persze Márkus mindent érez, mindent tud, egész nap Babit követeli és naponta százszor telefonál és elmondja, Babi, Réka, bete(g). mert a gyermek akkor boldog, ha, az általa igenis számon tartott nyáj együtt van, mindegy, hogy ki hogy béget, az számára teljesen mindegy...

...a mai mantrám Kata Blankja blogjáról a falfirka volt "A Világűrutazó azt látja, hogy a Földön az egyik ember arra kondicionálja a másikat, hogy ne szeressen élni. Szülő a gyereket, társadalom az egyedet. Nem érti. Én sem."...

...Linda
"Olyan családot tehát, ami helyes alapokra helyezkedik, csak úgy lehetne alapítani, ha el tudná a modern, felvilágosult ember fogadni és fel tudná/akarná fogni azt, hogy az Élet valójában nehézségekből és feladatok felvállalásáról szól. Magyarán felelősségről és értéktudatról, amit nem lehet elkerülni és az ebben való járás, ezt a nehézséget/súlyt nem elviselhetőbbé hanem egyenesen nagyon nehézzé teszi. Tehát , nem az Élet mint olyan , annyira nehéz, hogy azt ne lehetne elbírni megfelelő hozzáállással és ne lehetne azt megoldani helyes értéktudattal, mértékkel és egészséges elmével, hanem attól válik egyre elviselhetetlenebbé és egészségtelenné, ha menekülünk előle és el akarjuk kerülni valamint attól, hogy túl nagyok és gyorsak és esetenként hamisak az elvárásaink. Az Élet önmagában ugyanis, az evolucióra van berendezkedve akár hisszük, akár nem és megvan a maga ritmusa és szabályszerűségei.
A modern ember nem megélni akarja és szeretni az életet, hanem túlélni és ezzel együtt, csak utálhatja és neheztelhet rá, mert az Életnek ezekhez a viszonyulásokhoz nem sok köze van. Az Élet gyökerében , ahol az ember gyökere is fogantatik, nincs sem szentimentalizmus, sem nyerészkedés."...

köszönöm Mindenkinek, aki, bizonyára nem tudatosan, de szeretettel különlegessé tette a mai napomat

az örömhír, hol van?

miután szívemben már megírtam a levelet, jutott eszembe, hogy talán az angyalok nem is tudják, mi az a nemeukleideszi geometria, a párhuzamosokról meg talán nem is hallottak. akkor most mi lesz?

2010. december 23., csütörtök

Karnevál, amikor mindenki más helyén van

Márkusnak már pár hónapos csecsemő korában rendkivüli érzéke volt a helyzetkomikumhoz, abszurd humorhoz. Rendesen röhögött. Mert ő már akkor látta, amire én most kezdek rájönni, hogy kedvenc abszurd nagyjaim (Vonegut, Ionesco, Caragiale, Hamvas, kapásból)nem azért nagyok, mert valami szokatlan fantáziával bírtak, hanem mert nem csak le tudták, de le is merték írni azt, ami van(hm... az asztalfiók hamvasi luxusszabadsága).

keep smiling

te vajon milyen idillkisérteteket vadászol a karácsonykor fellobanó gyertya fényében?
ma vásárhelyről dolgozom, ideiglenes kolozsvári lakosként, bukaresti székhelyű amerikai cégnek finn ügyfelek szerződésein, a rendszerben más néven, mert nem sikerült visszavinni a saját nevem, s ez még csak a legegyszerűbb része az életemnek, mert, miközben most egy vásárhelyi falat nézek, amikor már a szememen jön ki a sok gombóc, Exupéry egy imája idegesít, ami szerint: Küldd el hozzám a kellő pillanatban azt, akinek van elegendő bátorsága és szeretete az igazság kimondásához. Az igazságot az ember nem megának mondja meg, azt mások mondják meg nekünk. A rengeteg vád. Nem tudom. Kifogytam minden erőmből. S ami szerint: Ne azt add nekem, amit kívánok, hanem azt, amire szükségem van. Ha nekem erre a lélekösszeomlásra volt szükségem, így karácsony előtt, akkor nagyon rossz úton jártam, járok. A kiúttalanság kietlen útján.

2010. december 21., kedd

amire egyre kevesebb szemünk van:

az ég

szeretettel küldöm mindenkinek, aki a karácsony előtti napoktól szenved



nagyon szép a zenéje is, s bár csak a magyar népzenét említik, felcsendül benne az om mani padme hum is

2010. december 19., vasárnap

bizalom

azon gondolkodom, hogy mi is a bizalom (mert tegnap nagyon fájt, amikor szemembe kaptam, "elveszítettem benned a bizalmam")

talán az az érzés, amit a gyerek érez a szülei iránt. felnőtt korban pedig egy általános érzés, amit, amikor JÓL vagyunk benne a világban, az élet iránt érzünk.

és erről most eszembe jutott Domahídi Hen Csilla :)

2010. december 17., péntek

secret santa

van két, az utóbbi időben újrahallott megjegyzés, amelyek elgondolkodtattak bukaresti tartózkodásom alatt

az egyik, hogy a globalizáció tulajdonképpen amerikanizációt jelent, ezzel csak az a baj, hogy zömében a rossz dolgok jönnek át hozzánkig, a jó, amire ideérne, elkopik

nos, egyelőre tényleg amerikanizáció folyik (mondom egyelőre, mert vannak már páran, akik kínaiul akarnak tanulni), a metrón egyebet se hallottam, csak facebook, facebook, a kollegák minden kis idejükben a facebookot bújják vagy építik a farmjaikat. Márkus képeit mindenki ismerte, a facebookról, így senkinek se kellett személyesen eldicsednem vele, hogy milyen szép kis kölyök lett, nem csak kópé
és nem karácsonyi ajándékozás volt, hanem secret santa (legnagyobb meglepetésemre, én is kaptam egy welcome gift-et, egy nagyon szép, sötétzöld bársony táskát)

persze, vannak vicces szófordulatok is, mint touch screen - taci screen

a másik, hogy Bukarest sajátos kultúrája azért is olyan, amilyen, mert nagyon közel van Törökország

nos, azt vettem észre, hogy lehet, hogy közel van Törökország, de Arábia már itt is van

régi kedvenc utcám, a Victorieiről is nyíló patkó alakú fedett utca szinte teljesen csak a Valea Regilor vízipipás kávézókból áll

nem pipáztam és nem rúgtam ki a hámból (már az se lett volna, akivel)
egyet fordultam a Lipscani-on s aztán hazagyalogoltam a zuhogó hóesésben
meghökkenve vettem tudomásul, hogy Bukarest nagy, elszoktam tőle, azt is, hogy, bár sok minden megváltozott, mégse változott úgy lényegében semmi, s bár nem változott lényegében semmi, már mégse ugyanaz a találkozásom a várossal most, mint három éve, otthon éreztem magam benne, de csak azért, mert tudtam, vendég vagyok itt

otthon érzem magam az életemben, mert vendég vagyok benne

2010. december 15., szerda

korporatista anyukák klánja

nagyon jó volt találkozni a korporatista anyukákkal. régiek közül mi vagyunk (5-6), akik semerre se karierrizálódtunk. külön klán vagyunk. mindegyikünk örült a két évnek, szívesen maradt volna továbbra is otthon. és mindegyikükön érzek egy olyan többletet, olyan változását a tartásnak, amit a többi nőn, akik közben erra-arra - ahogy egy hatalmas cégnél illik és kell is- szépen fejlődtek, nem érzek.

az ember, ha "nem ügyel", ott és akkor kap megerősítést, amikor nem is várja.

2010. december 14., kedd

google it

másfél napos angol nyelvű tréning után akkor jöttem rá, hogy mennyire le vagyok maradva, amikor azt hallottam, google it és félóra múlva is ezen szórakoztam. amikor azt fogom hallani, facebook it, gyorsan visszairatkozom.

anya mesél a Tűz, a Víz, a Föld és az Ég fiáról

Egy olyan királyi házaspárról is mesélek most Neked, akik elég gyakran felülnek egy hulló csillagra és eljönnek megnézni, mit csinál a Föld. Történt ugyanis egyszer régen, hogy ez a király és felesége, akik egy távoli csillagon laktak, nagyon ráúntak arra, hogy minden nap csak kettesben ebédeljenek. Oda jutottak, hogy a királyné már ki is jelentette, ő ezentúl két személyre nem főz. Ették hát a szalonnát, hagymát s ami hideg étel még akadt, de a királynak egy idő után erősen hiányzott már egy jó meleg leves. Töprenkedett, mitévő legyen. Gondolt egyet és elment a szomszéd királyhoz látogatóba, hátha megokosodnék, mert nemcsak a bölcs ember, de még a bölcs király is tanulhat holtáig.

Hát, a szomszéd királynál volt nagy galiba, annyi volt a gyerek, nem győzték számolni, nem is fértek egyszerre mind el az asztalnál s el-elfelejtették, mi az illem, amikor a levest mérték. Amikor a szomszéd király végre egy kicsit elbeszélgethetett királyunkkal, azt mondta neki: - Fogd ezt az apróságot, kicsi még, de már most látszik, hogy furcsa szerzet, hol fagyos, mint a jeges szél, hol meg heves, mint a déli nap. Vidd magaddal s meglátod, egyből lesz, akire főzni, - azzal vendége kezébe nyomott egy aranyhajú királyfit. Hej, örült erősen a király a csöplecnek, vitte haza nagy örömmel a feleségének. Éltek is boldogan, nevelgették örökbefogadott fiúkat és azt hitték, hogy ezzel itt be is fejeződött életük meséje. De a gyermek megnőtt s kevés lett neki a leves. Megköszönte a szüleinek, hogy felnevelték s azt mondta, kicsi már neki a csillag, nem találja a helyét, inkább elmegy világgá.

Azzal el is indult hetedhét csillagon át, s hát, ahogy így vándorolt, egyszer csak egy elhagyatott országba került. Szikkadt sziklák között, szürke, terméketlen talajon, vastag ködgomolyokban bukdácsolt a királyfi s mikor arra gondolt, hogy innen talán már soha ki sem jut, bánatában sóhajtott egy nagyot. Hát a sóhajtása nyomán szellő kerekedett, ami egyszeriben szertekergette a ködfelhőket. Ez pont a legjobbkor történt, ugyanis éppen csak hogy keresztül nem bucskázott a királyfi egy szépséges királykisasszonyon, aki hosszan hullámzó barna hajába burkolózva ott ült egy kövön és keservesen zokogott. Hej, de megörültek egymásnak, egymás nyakába is borultak rögtön s a leány sűrű szipogások közepette elmesélte, hogy egyszer régen a csillagokon ugrándozva eltévedt és azóta is itt rostokolt, remélve, hogy valaki valamikor csak ráakad. Ahogy így ölelkeztek, a legény szívéből nagy boldogságában előgurult egy nap, s a leány feje fölötti tiszta égen ragyogni kezdett. Ekkor alattuk a talaj omlossá és selymessé vált, mint a leány haja, a könnyeiből nőtt patakocskák mentén apró, szebbnél szebb virágok dugták ki fejecskéiket.

A királyfi úgy döntött, ez lesz az ő helyük, elvette a királykisasszonyt feleségül s ezentúl a fiatal királyné főzte neki a jó meleg levest. S hogy nehogy úgy járjanak, mint a király nevelőszülei, hogy kölcsön kelljen kérjenek gyermeket az asztali vigassághoz, gyorsan szült is a királyné egyet, akit a hosszabbik nevén úgy hívnak, hogy a Tűz, a Víz, az Ég és a Föld fia. A rövidebbiket már biztosan ki is találtad, ezért ide én már le se írom, de, ha mégsem sikerül kitalálni, édesanyád vagy édesapád, esetleg valamelyik nagyszülőd biztosan tud neked segíteni. És most már biztosan azt is sejted, kik azok, akik néha felpattanak egy-egy hulló csillagra és eljönnek megnézni, vajon még mi történik itt a Földön.


Baksárás királykák

2010. december 12., vasárnap

erre sírva fakadtam

- Élhet az ember szeretet nélkül, Hamil úr?

Nem válaszolt. Ivott egy kis mentateát, ami nagyon egészséges. Hamil úr egy idő óta mindig szürke dzsellabát hordott, nehogy mellényben érje az elszólítás. Rám nézett, és csak hallgatott tovább. Biztos azt gondolta, hogy én még tizenhat-éven-aluliaknak-nem-ajánlott vagyok, és vannak dolgok, amikről nem kell tudnom. Akkoriban hét- vagy talán nyolcéves lehettem, nem tudom pontosan megmondani, mert nem voltam beszületésiévezve, amint majd kiderül, ha jobban megismerjük egymást, és gondolják, hogy érdemes.

- Miért nem válaszol, Hamil úr?

- Nagyon fiatal vagy, és jobb, ha nagyon fiatal korában bizonyos dolgokról nem tud az ember.

- Élhet az ember szeretet nélkül, Hamil úr?

- Igen - mondta, és lehajtotta a fejét, mintha szégyellné magát.

Erre sírva fakadtam.

(Emile Ajar, Elottem az elet)

nővéremnek (is)

amikor majdnem három éve, egy szép tavaszi napon eljöttem Bukarestből, nem gondoltam volna, hogy ilyen sok időre rá utazom oda ismét, arra sem, hogy a régi munkahelyemre, non-standard melós helyzetből, igazi neonomád proliként

ma este utazom. a majdnem három év jó nagy változásokat hozott az életemben. ami külsőre látszik, hogy hátközépig érő hajam nőtt, az ősz hajszálak ellenére, lett egy- két újfajta ráncom is, olyan aggodalmaskodó-megszeppent féle és tekintetemben egy új árnyalat, amit eddig csak az anyám és nővéreim tekintetéből ismertem és teljesen elcsodálkoztam, amikor egy fényképemen felismertem a saját arcomon. ez az árnyalat a barnának egy őszi árnyalata: szelíd is, szomorú is, gazdag is és ajándékozó is. a fáján gyümölcsőt érlelő fának a mosolya

ma is, mint minden nap, hálát adok azért, hogy nem tudhatom, mi lesz holnap. ha három éve tudom, hogy ma éjszaka milyen célból utazom Bukarestbe, biztosan kétségbeesek és kibőgöm a köldökem. most viszont nem vagyok elkeseredett. inkább kíváncsi.

beszéltem a Magyarországon élő nőveremmel. sorsunk, bár látszólag teljesen ellentétes, mégis hasonló. általában én voltam az, aki vertem belé a lelket, ha el volt keseredve. ma, amikor problémáinkról beszélgettünk és megkérdezte, hogy bírom a mindennapokat, viccesre fogta, azt mondta, nem hiába kezdődik úgy a himnuszunk, hogy ki tudja merre, merre visz a végzet, mert úgy zajlik az életünk, hogy nincs időnk unatkozni

nagyon jó volt a mai beszélgetésünk. s mivel karácsonykor úgyse tudunk találkozni, úgy veszem, hogy ez volt az ő karácsonyi ajándéka, a legszebb

2010. december 10., péntek

közhely

az, aki nem tudja megbecsülni, értékelni amije van (?), örülni neki, nem is érdemel se jobbat, se többet, szerintem

(bökkenő (?): az élet a "szerintemeket" le se szarja, áramlik a maga törvénye és rendje szerint)

2010. december 7., kedd

gyes-tüntetés

Romániában a nőket nem veszik se komolyan, se emberszámba. Ha az anyukák kimennek tüntetni, ezt a politikus férfiak úgy legyintik le, hogy ó, azok csak valami fehérnépek, valami háziasszonyok. Ez biztos, volt rá példa, Iliescu mondta már, hogy niste casnice doar, au iesit pe strada. Ha a harcos nőtársam mégis azt hinné, hogy hülyeséget beszélek, csak üljön be egy étterembe egyedül vagy barátnőjével és figyelje meg, hogyan bánik vele a pincér, aztán üljön be egy férfi társaságában is. Meg fog lepődni.

Ébresztő férfiak és asszonyok!

Gyereket nevelni, ha tényleg vele akarsz lenni 24-ből 24-et és nem tévé elé ültetni, úgy csendesíteni el vagy rászoktatva az édesség majszolásra, tehát gyerekkel lenni, nap mint nap, hétről hétre, hónapról hónapra nagyon szép, de sokkal nehezebb, mint bármilyen más munka. Mondom ezt úgy, hogy voltam már napi 18 órás napszámos, úgy, hogy vasárnapunk se volt, ládázó piacmunkás, bébiszitter és takarítónő és vécepucoló, tanár és önkéntes tanár, irodai munkás, tolmács és fordító, rövid ideig még főtanfelügyelői székben is nyomtam a seggem, interjúkat is készítettem egy tanulmány végett, még újságot is akartam írni, stb. és még nem is említettem, hányszor voltam kőműves apám mellett segédmunkás, ha otthon dolgoztunk, még maltert is kevertem, kézzel. És ezek után írom, mondom, kiabálom, mindenki, aki visszarohan a gyerek mellől munkába, pedig maradhatna otthon, azért megy vissza, mert a munkája könnyebb. mégha fizikailag nehéz munkáról van szó, akkor is. románul azt mondják, esti bagat in priza. igen, vissza lehet menni munkába, kikapcsolódni. vannak apukák, akik voltak már gyerekükkel akár hetekig, anya nélkül, ők talán valamennyire felfogják, miről beszélek. ha csak pár napot hiányzik az anya, az még semmi, annyi idő alatt nem lehet megérezni, mit jelent bagat in priza-ban lenni, egyfolytában. erről talán a gyerekeit egyedül nevelő apukákat lehetne megkérdezni.

jó lenne, ha a férfiak nem hagynák egyedül asszonyaikat, ha melléjük tudnának állni, ha egy kicsit más szemszögből vizsgálnák meg saját helyzetüket és ne tudnák le a dolgot azzal, hogy én dolgozom, ezzel az én részem a családfenntartásban elintézett. ha a gyes körüli vitát minden személyt, férfit, nőt, gyereket, nagyszülőt egyaránt érintő problémaként látnák s ne csak valami fehérnépek cirkuszának, akik megint akarnak valamit. "nem dolgozni", leghamarább.

jó lenne, ha értékelnék a háztartásbeli asszonyt, aki a gyereknevelés mellett dönt a munkája róvására, teszi ezt vállalva a nehezebbjét, a család oszlopa és tűzhelye, akinek jól-lététől függ az egész család jól-léte. és ez egy asszonynak se megy csak úgy csettintésre. mindenkinek kurva nehéz, gyakran.

Márkus már két éves és fél éves és szereti a bölcsiben. De, ennek ellenére, még mindig olyan szüksége van az EGYütt-létünkre, mint a levegőre, napi táplálékra. Hiszen csak két és fél éves, csak ennyi ideje érkezett meg.

Hogy érkezik-e egyáltalán testvére, nem tudom, de együttérzek a mostani várandósokkal, hiszen sorsuk az én sorsom is. Szeretném azt hinni, hogy ezt a férfiak is így érzik, azok is, akik már apukák, s azok is, akik még nem.

versenyfutás az ára...

mert szeretek nem versenyezni és szeretem azt hinni, hogy nem is versenyzek senkivel

aztán felébredek a mi mindennapi gondjaink között, hogy a cipőtartón megpenészedtek a cipőink, amiről, max két telefonbeszélgetés alatt kiderül, hogy ez egy teljesen átlagos dolog, minden házban van ilyen, és az is kiderül, hogy bizony versenyzem a penészgombákkal

nemrég antibiotikumra kerültem, tegnap pedig olvastam Petra Neumayernek a természetes antibiotikumokról szoló zseniális könyvét, és rá kellett döbbennem, hogy bizony egy egész rali van bennem, és ez csak a világban zajló ember-baci versengésnek egy akkoracska része, hogy, ha nem írnám most ide le, senki nem is tudna róla

azokról az emberekről, akikről úgy érzem, hogy versenyeznek velem, mégha nem is tudatosan, azt tartom, hogy éretlenek (a versenyt is egyfajta antibiózisnak tartom, csudálatos szó, a szimbiózis ellentéte. antibiózis: Az egyik élő szervezet gátolja a másik életképességét, esetleg elpusztítja. szimbiózis: szervezetek kölcsönösen hasznos együttélése)

a legnagyobb baj mégse akkor van, amikor mások versenyeznek velem, hanem amikor én magam bontom fel szimbiózisomat önmagammal.

he

(ülj bennebb, me' kiesel a szekérből)

2010. december 3., péntek

blanco spirituals

mert mégiscsak van abban is valami jó, ha az ember fülhallgatóval üldögél

ki vagyok
ki beszél
apám ajka nyílik



énekli belém
ki belőlem
Ismo Alanko

Kiitos, Mirja!

veréb