2010. november 5., péntek

tehetetlenség versus tehetség

egy korábbi bejegyzésem címe az volt, mert verset írni akárki tud
ezt egyszer akkor mondta nekem, amikor valakinek a verséről áradoztam, hogy milyen szépek, és akkor azt a választ kaptam, hogy jaj edó, hát verset írni akárki tud
ez azóta is ott van bennem

főleg, ha valaki azt mondja, jól írsz, még írjál, mikor írsz még, várom...

hol vagyok én már attól, hogy jól vagy rosszul írok, hogy olvasnak vagy nem olvasnak, hogy publikálok vagy csak a fejemből nyomom ki a soha el nem hangzót, bele egy sóhajtásba, egy fecnire, egy blogba, egy semmibe...

mert mindenki születik valami tehetséggel, én talán azzal, hogy jól írok, de az is lehet, hogy rosszul, csak jól olvasnak, és az igazi tehetségem a tusrajz lett volna, amit eltussoltam és aminek, most úgy érzem, már vége

és mit ér a művészet, ha az életed nem tudod megalkotni?
van-e hitele egy műalkotásnak, ha az élet, ami létrehozza, hiteltelen?
a műalkotás a fölöslegből születik, legtöbbször a fájdalom túlcsordulásából
miért kell fölöslegnek lennie? miért nem elég az ELÉG?
oldhat-e a TEHETség a TEHETETLENségen?

mert most csőd és passz és káosz és kő vagyok.

születhet-e rend a káoszból, csend a zajból, szeretet az utálatból, élet a halálból?

túl messzire gondolok.
elég, ha most azt érzem, szeretek.

3 megjegyzés:

  1. Csakis ezek a szülőanyjaik ;)
    Mondom, hasonlítunk, csak én előbbre tapodok az életemben, ezért ezeket a kérdéseket már magam mögött hagytam, élek jól-rosszul, igyekezve a TEHETŐSégeim maximumán.

    VálaszTörlés
  2. nekem a kérdéseket nem sikerül magam mögött hagynom. amikor vannak, mintha egyszerre jönne az egész. amikor nincsenek, akkor meg nincsenek. egy dedós vagyok.

    VálaszTörlés
  3. Eltévesztetted: Edós :)

    De, ezek elmaradnak, más korban mások a kérdések, nem kevesebb, nem kevésbé súlyosak – vagy nem :)

    VálaszTörlés