2010. november 30., kedd

őszi hálaadás

mert mindjárt holnap és tél

vadgesztenye fák napos, poros illata, ami még a zsebünkbe is beül, miközben dudorodik a dió, gesztenye (Márkus számára a gesztenye is, a mogyoró is adió, adió, dombon törik)

a keresztelői áldás s a befogadó békesség

a három lejért piaci öregasszonytól vett tökmag, amit megsütöttem, este, melegben, finoman pattogva duruzsol a család, Márkus a neki pucolt magokból is vonatot készít

a bölcsi, tér, meleg, kedvesség, gyerekek, ahová Márkus úgy szokott be, hogy két hétig csak olvasott az ágyában, most pedig reggel az első szava, ovi?

a sütőtök krémleves, amit a megvásárolnék hírdetésemre kölcsön kaptamért mentemben juttattak eszembe és ami aranykrémes finom lett

a waldorf bazár, ami Átúf és a gyerekek szerint, olyan volt, mint egy esküvő, mint egy jól sikerült esküvő, Márkus és Lililoli és Ágica és Pikete Pétike csak úgy dobták a hangulatot

az adventi koszorú, amit Átúf és Márkus készítettek és most a konyhaasztalon hirdeti, hogy vétkezik az, ki csak magának főz

a halottak napi hirtelen hazarucc, egyedül, fél-ve, visszarucc szívemben régi családom megerősítésével, barátok szeretetével, könyvek bátorításával, találkozásokkal, élőkkel, halottakkal, megérkezés egészen, az érzéssel, jó volt
otthon, de a legjobb hazaérkezni.

és akkor még meg sem említettem, hogy csak kicsit fáj a hátam, hogy, ha reggel besüt az ablakunkon a nap, a virágok csak úgy kéjelegnek az eleven fényben, hogy megértettem (végre, ennedszer, talán, remélhetőleg), míg csak úgy vagyok képes szeretni, hogy viszonzást várok cserébe, egyáltalán: valamit, addig csak egy piszkos kis kufár vagyok én is, egy rőffel se jobb, se hosszabb a Deákné vásznánál

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése