2010. november 26., péntek

nem akarok jó anya lenni

nem és nem. mert mit jelent jó anyának akarni lenni?

ha azt jelenti, hogy megfelelni egy külső elvárásnak, amit a társadalom, a konvenciók, a családi nyomás ránk erőltet, akkor azért nem. mert van, aminek amúgy is megfelelek, s van, aminek nem.

ha azt jelenti, hogy felállítok magamban egy mércét, egy csomó ideált, amiből aztán megalkotom a jó anya ideológiáját, akkor ez talán még az előzőnél is veszélyesebb, mert, mivel ezt magam alkotom, védem, szajkózom minden percemben, elvárom minden léptemtől, szeretném látni minden nyomomban, még ki se láthatok belőle, így aztán könnyen saját idea-teremtményem áldozatává válok.

és nem akarok olyan jó anya lenni, aki úgy mulatsztja el a jelent s vele kisgyerekét, hogy vigyázó szemét állandóan a majdani, felnőtt gyermekére veti. mert ő jobb akar lenni a saját szüleinél, majd ő megmutatja, nekik is, magának is, a világnak is, hogy milyen a jó szülő. neki, meglátja majd az egész világ, nem fog szemrehányásokat tenni a saját gyereke (mint ahogy, a legtöbb szülő teszi most is a saját szüleivel).

de. fog. lehet, hogy nem olyanokat, mint én teszek most az enyéimnek, hanem másokat. biztos, hogy fog. mert ilyen az emberi természet és egy bizonyos korig ennek meg is van a maga helye. és a szülőnek ilyenkor nincs más dolga, mint rákoppintani 2 éves, 2o éves vagy 4o éves "csemetéjének" orrára és emlékeztetni, figyelmeztetni, hogy ohó, nem te nemzettél, szültél engem, hanem én téged. még akkor is, ha ez neked nem tetszik. nem ítélkezhetsz fölöttem, nem kérhetsz számon semmit, nem vádolhatsz és oktathatsz ki. mérgelődhetsz és haragúdhatsz rám, az a te privát ügyed, de nincs jogod felülbírálni döntéseimet.

ezt régen nagyon jól tudták, mert ez a REND. ehhez nem kellett Hellinger, se író-olvasó találkozó, se atommag hasadás. de aztán a minden ember olyannak létezési jogát, amilyen, ebben a rendben, összetévesztették az egyformasággal s a kommunizmus, demokrácia és globálisan updated irányzatok és szervezetek jól kimosták az emberek agyát (vagy inkább szívét, lelkét), annyira, hogy Nyugaton, de lehet, hogy már nálunk is, már egy három éves gyerek azzal fenyegetőzik, vigyázz, mert kihívom a gyerekvédelmet. összemosódott szigorúság, agresszió, hatalmaskodás, nevelés. már senki nem tudja, mi micsoda, minek hol a határa.

nekem még annakidején mondta apám, ha okoskodtam, főleg, ha felnőttek dolgába akartam belekotyogni, hogy te gyermek vagy, gyapjat szarjál, s abba takarózzál. egyszóval, voltak dolgok, amikor nekem kuss volt. és kész. úgyanúgy, ahogyan van, amikor Márkusnak is kuss, és olyankor nem érdekel az eget hétfelé hasító bömbölése. nincs lelkiismeretfurdalásom, egy csepp se. és nem gondolok arra, hogy, ha most nem mutatok iránta enyhülést, akkor utálni fog. nocsak. ilyenkor ez is a természetes. utáljon kedvére és haragúdjon rám. mert én szeretem őt.


apakép, bár kicsit megfaricskáltam

szeretem őt, mint elsőszülött fiamat, mint idáig egyszülött gyermekemet, akire nagyon vágytam, azért is, hogy teljesebben átéljem láncszem voltomat, jelen-létemet, mert szüleimre visszanézve jobban látom, honnan jövök, gyermekemre nézve, jobban látom, merre tartok. hogy a legdirektebb módon adhassam át az örökséget. de nem ő az életem értelme. nem miatta és főleg nem általa vagyok. hogy mi az élet értelme, mondják meg azok, akik tudják, én csak azt tudnám felsoroni, hogy mi nem az életem értelme, és ugyanakkor kicsit mindegyik az is lenne. valami olyat sejtek, hogy az élet(em) értelme az élet(em) maga.

két idős férfit ismerek, akiknek legénykorban levő fiaik haltak meg. hogy akkor ők mit éreztek, nem tudom. csak azt látom, hogy gyermekük elvesztését képesek voltak elengedni. képesek voltak elengedni az elvesztést! azt, amihez az ember, birtoklási vágya miatt, az önsanyargatásig tud ragaszkodni. ezek az emberek kiterjesztették életüket nagyon sok fiatal fele. képesek voltak igent mondani az örök lüktetésnek. szembe tudtak nézni azzal, ami történt velük. tudtak gyászolni, amikor a mély gyász ideje volt, és tovább tudtak lépni, amikor másnak jött el az ideje.

a gyermek, ha másra nem is, de az elengedéshez hozzá tudja szoktatni a szüleit, akik, ha minden jól megy, előbb jutnak a mindent elengedés kapujához.

nem akarok jó anya lenni, mint ahogy nem akarok rossz anya lenni se (egykutya), hanem, többek között, szeretek anya (is) lenni, mégha sokszor el is veszítem a fejem, és sírok, kiabálok, elfáradok, jön, hogy világgá menjek, kétségbeesem, elbizonytalanodom, (f)élek.

és úgyis csak az számít, amikor szeretek.

5 megjegyzés:

  1. "és úgyis csak az számít, amikor szeretek"
    ...amikor a bőrömből kiugranék, akkor is.
    A lényeg, hogy ezt ő is tudja/érzi/sejti.
    Asszem.

    VálaszTörlés
  2. remelem :) Orulok, hogy hallok Nyulekrol :) olellek benneteket :)

    VálaszTörlés
  3. Én sem akarok jó anya lenni, már nem. Amíg csak Lilla baba volt, majd megfeszültem, hogy felérjek egy magam által gyártott ideálképhez. Most, hogy itt üvölt a kicsi is, már csak a túlélésre hajtok. Lilla dacos, hisztis, akaratos és féltékeny, Emese most kezdett mászni, szeparációs-szorong, fogzik és üvölt. Éjszaka egyik sem alszik.
    Ha mind a kettő meg van etetve, tiszta pelus és ruha van rajtuk és még sétálni is voltunk, akkor új fogalmaim alapján már "elég jó" anya vagyok. :)És néha az ajtót is rájuk zárom, hadd üvöltsenek kicsit együtt, amikor már semmi nem használ. Ez van.

    Rekulec

    VálaszTörlés
  4. na, jót kacagtam :) ölellek, Reculeţ

    VálaszTörlés