2010. november 30., kedd

andrásnapi köszöntő margójára

valahogy Mégiscsak Örkénynek volt igaza, amikor arról ír, hogy miért fölösleges újságot olvasni. mert, ha reggel elolvasom a Transindex hírfolyamának címeit, utána még a névnapi felköszöntésektől is elmegy az ember kedve, mert minek.

míg nem dolgoztam, tehát nem kellett gép előtt ülnöm, épp csak annyi időre ültem elé, míg megnéztem a leveleimet. most persze megnézem a híreket, egy-két blogot, hogy biztos legyek benne, elkámpicsorodom. aztán eszembe jut anyám, aki, amikor kapálni vitt bennünket, mindig azt mondta, csak az előtted levőt nézd, ne a sor végét, mert, ha mind a sor végét kémleled, sose leszel meg.

ugyanazt mondta, mint Momónak (Michael Ende) az öreg utcaseprő, csak az éppen előtte levő seprűhúzásra koncentrál, nem nézi az utca végét, mert akkor elfárad, kétségbeesik, elveszíti minden erejét, mert meggyőződésévé válik, hogy nem lesz ereje végigcsinálni. belégzés, lépés, seprés, kilégzés, ebben a ritmusban. és egyszerre mindig csak egy lépés. és a ritmus a saját belső ritmusa, nem lassan, nem gyorsan, mert mindkettő alatt elfárad, csak a saját belső ritmusra, ráérősen. és így tisztogatja meg naponta a hosszú, hosszú utcákat, végzi a dolgát.

nem tudtam idézni, mert Levi kölcsönkérte, de ajánlom mindnekinek, ezt a bejegyzést pedig mindenkinek, aki nem ér rá imádkozni, fohászkodni, erőt kérni, meditálni. mindenkinek, aki megijed a céltól, aki kétségbeesik attól, hogy messze van az út vége, vagy, hogy egyáltalán nem is látja az út végét.

belégzés, lépés, seprés, kilégzés.
there is no way to happyness, happyness is the way.

és akkor kívánok boldog névnapot minden kedves András ismerősömnek, s bár a magyaroknál nem szokás, csak, hogy visszarázódjam a munkahelyi hangulatba, köszöntöm az Andreákat is.

6 megjegyzés:

  1. Most ezzel leptem meg magamat én

    BARTALIS JÁNOS KARLSBADBAN


    MOST

    Most ének vagyok, most fohász,
    Most író kéz, dobogó láb,
    Most kar vagyok, mely ölelni akar,
    Október – mély kút… – Tovább!

    Most rongy vagyok, bűnös, baka,
    Most szó vagyok, kis Kedves szava,
    Most kenetlen nyikorgó szekéragy…
    – Nem! Már nem bírom tovább!



    IGÉK

    Folyok az időben lassú matatással,
    Kaparászik a szó az elmúlással,
    Kopnak a virágok, bogyók közt sírok…

    Kiroppan kínom, éjbe havazódik
    Időnap előtt Gaugin-festett fejem,
    Hegyoldalamban kiáll egy gránit.



    FEL, FEL, FEL

    És szólott egy mély hang:
    Mennyiféle út van!
    Szívem, te galamb
    Magas-állványos dúcban –

    A Stadtparkon át
    A levél fedte úton
    Szellő kap utánam
    Hajamat felszítón.

    Majd kőlépcső vezet
    A parkból a dombra fel,
    Ha följutsz, fölvidulsz:
    Mennyi zöld zsalugáter.

    S tovább rejtekösvény,
    Hegyre még, kaptatóra,
    Lent a városháza,
    És rajta az öreg óra.

    S látom, a felhők mind
    Felőletek jönnek,
    Már a mozgásukról
    Felismerem őket...

    Istenem, Istenem,
    Hogy mennyiféle út van!
    Te pedig itt, szívem,
    Magas-állványos dúcban.



    A TEPL PARTJÁN

    A Tepl mindig csak foly,
    A vizek mindig csak mennek, mennek,
    A Tepl mindig csak szakad bele az Égerbe, Éjbe,
    Mindig csak egyesülnek,
    A Tepl mindig csak szakad bele az Égerbe, Éjbe
    – tudod.

    A házból ki, végig a gangon
    Rohanok bele a Mindenségbe,
    A Mindenségbe belevetem magam,
    Mindenség, Mennyország zsengéje, beléd rohanok,
    Ahogy állok ott, a Tepl partján
    – tudod.



    TE

    Már Te ragyogsz,
    Édes kicsi mátka,
    Szűz Mária szüze, Te!

    Oroszul, székelyül
    Neved nyelvemre ül,
    S ha baljóslatú este

    Halálos kévékbe
    Kavar a szók mérge:
    Neved a Krisztus teste.



    SELBSTBILDNIS

    Barna szárnyam suhogtatom
    Főm lehajtom: görcsös ág

    Főm lehajtom, mint az árnyék
    Szemem setét s tiszta már

    Szemem setét, de minden nyelv
    Szédületes, mint szűzi ágy

    Szédületes – és én beszéltem
    Istenkém! – most hallgatok

    VálaszTörlés
  2. köszi, hogy megosztottad velünk is meglepetésed.

    (tegnap Júliával próbáltunk készülni cinizmusból, de aztán csak lányosan csobogó csacsogás lett belőle, asszem :)

    VálaszTörlés
  3. Amúgy jó ez "belégzés, lépés, seprés, kilégzés". Én ma reggel a roráté utáni komcsi kávézóban ugyanezt úgy fogalmaztam meg, hogy az "indiferens lelkiállapot". Ne akarni, hanem akarva lenni, vagy hogy van ez... Ez cinizmus és pátosz egyszerre, s mégis egyik sem, mert olyan "indiferens"

    És persze köszönöm a gondolatokat.

    VálaszTörlés
  4. Hallottad, Csilla, ne akarni, hanem akarva lenni :) ez akár a szlógenünk is lehetne, most spéci a kos-nő-ségünkre gondolok (van bajunk s szarvunk elég).
    kösz András, valahová feljegyzem a történetesen pont koh-i-noor ceruzával :)

    VálaszTörlés
  5. András, boldog névnapot neked!

    És akkor én is ide írom az ajándékom:

    DSIDA JENŐ:

    Csupán a szépség

    A könnyek csak kopognak. És elborult a tó.
    Jaj, honnan és ki küldte reánk e szomju lázat?
    S ha elfogyott már minden rémült magyarázat,
    fent és alant csupán a szépség található.

    S estére szabad lennünk kis fáradt gyermekeknek,
    kik a gyerekszobában, fehér falak között
    angyalra várnak, édes, fénybeöltözött,
    fenyőszagú angyalra és néha felszepegnek.

    Csalódottan babrálnak sok babaarcu lommal.
    Majd hirtelen fehérszakállú öregek
    lesznek, akiknek ajka megbékélten remeg
    a koporsóba feküsznek stoikus nyugalommal.

    Lépteink megbicsakló, szédült esztéta-léptek
    s árnyak vagyunk, akik fehér tógába bújtan
    bujkálnak régi, tiszta klasszikus borúban
    s márványos, furcsa házak átriumába lépnek.

    Szavaink nem puffognak és nem egetverők,
    csak jó hidegfogású, illatos cifraságok,
    mint márványszobrok talpán a délszaki virágok
    s alázatos, szerelmes fehér rabszolga-nők.

    És ha megúntuk ezt is, szabad bejáratunk van
    nippes pompájú, kis szalónok ajtaján
    s a delnőt, míg fölrezzen az ajtó halk zaján,
    csiklandó szépbeszéddel köszöntjük félig úntan.

    Finom csipkékbe pólyált formás és kicsi karja
    lágyan pihen egy festett és drága legyezőn
    s míg nagyranyilt szemével ránknéz révedezőn,
    a gáláns bókvirágot szinte kicsikarja.

    És lehetünk, ha tetszik, angol tengerészek,
    vagy gazdag lordok is, akiknek balgatag
    álma a tenger és lobog a kék szalag
    sapkájukon: vidámak, csöndesek és merészek.

    Beülhetünk sebes, szép könnyű csónakokba
    s míg monoton morajjal berreg a motor,
    szilárd lelkünk szegélyén ezer hullámfodor
    törik meg gyöngyözőn és színesen csacsogva.

    VálaszTörlés