2010. augusztus 11., szerda

a mindenség margójára :)

Nekifogtam olvasni, készülni a felvételire. S miközben a felvételi anyag lassanként megmutatja csodálatos gazdagságát, beugrott, hogy, minden, amiben valamennyire is elmélyültem, az Egységről szól, arról beszél, azt tükrözi, azt ébreszti bennünk. Ugyanarról szólt a szakdolgozatom, a Szó hatalma a Kalevalában, ugyanarról szerzi tapasztalatait Hellinger, ugyarról írt tele százmillió asztalfiókot Hamvas, ugyanahhoz ad útasítást Pema Csödrön és az összes buddhista tanító, akinek tanításával közvetve vagy közvetlenül találkoztam, ugyanarról szóltak gyerekkori unitárius templomomban a hímzések: Egy az Isten; A hit Isten ajándéka; A szeretet soha el nem fogy.

Sokszor a nyelvem hegyén van, hogy én mindig is buddhista voltam, de úgyanúgy mindig is unitárius voltam, vagy Hellingeres, vagy bármi, ami a dualisztikus világképnek ellentmond és az egységet hírdeti. A kerek egészet. Minden szenvedésem közepette és közepében ott volt az egység magja, amiből kivirágoztathattam életem, csudálatos kedvemben, amelybe visszatekeredhettem, szunnyadni, hibernálni félelmemben, szorogásomban. De ott volt, ott van, őrizője a világmindenségnek, túl jón és rosszon, örömön és bánaton, gyönyörön és szenvedésen, vagy inkább mindezekkel együtt, a maga egyszerű teljességében.

1 megjegyzés: