2010. augusztus 29., vasárnap

mert igazan boldog munkas 10 eve voltam, magyar tanarkent

"Az „érettség” követelménye ennélfogva nem azt a feladatot rója ránk, hogy az ismereteknek bizonyos, tekintélyelv alapján meghatározott „teljességét” birtokoljuk (az ilyen „teljesség” mindig csak viszonylagos lehet, amelynek a körülhatárolásáról szóló viták voltaképpen a diktátum jogáért folyó hatalmi harc megnyilvánulásai), hanem azt, hogy a megragadhatatlan Teljességre tekintettel, önmagunkra folytonosan rákérdezve, a kiteljesedésre törekedjünk. Minden egyes műalkotás végtelen hagyományt mozgósít, s ez lehetővé teszi, hogy az értelemkeresés közös munkájában, az összefüggések feltárása-feltárulása révén, az egyesről, a részletről beszélve részesüljünk az uralhatatlan Egész tapasztalatában.

A tanítás és a tanulás ebben az értelemben nem egyirányú folyamat; a tanár szakmai fölénye az értelemkereső beszélgetések megszervezésének (karmesteri) felelősségét jelenti, és nem hatalmi pozíciót; a hagyomány közvetítésének hermeneutikai útján mindannyian – egymástól is – tanulunk. Az irodalomtanítás ezért nemcsak szakértelem, hanem – ezzel együtt – szeretet dolga is: a tárgy szeretetéé, ami nem emóció, ellágyulás, hanem jóakaratú odafordulás ahhoz, ami idegen: a „lenni-engedés művészete”. " Orban Gyongyi, Ugyanugy, mint eddig

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése