2010. augusztus 16., hétfő

Anya mesél a pálmáról

Leoltották a villanyokat, bezárták az ajtókat, csak kintről szűrődött be némi fény az üvegház meleg, párás félhomályában bóbiskoló virágokra. A kis japánrózsafa is alváshoz göngyölgette szirmait, amikor a szomszédban recsegve-ropogva megszólalt az egyik hatalmas pálmafa: - Ez a két-három évnyi alvás pont jól jött nekem, - mennydörögte a magasból, - egészen megfiatalodtam tőle.

A japánrózsafának majd kificamodott a nyaka, ahogy a szédítő magasban nyújtózkodó pálmafát nézte. – Milyen magas vagy, és milyen öreg lehetsz, - suttogta megilletődve, s mintha csak szégyenkezve egy-két napig élő virágaiért, még gyorsabban kezdte összecsombolygatni szirmait. – Hát bizony öreg vagyok, öreg fák vagyunk mi a földön, - hagyta helyben a pálmafa, s azzal, kis torokköszörülés után, belefogott a mesélésbe.
– Réges régen, még amikor dédapám üknagyapjának a szépapja is csak satnya kis csemetepálma volt és drága földanyánk is még javában leánykodott, minden hatalmas volt a földön, hatalmasak voltak a vizek, az állatok és a földön uralkodó lények. Jó meleg volt akkoriban a föld, és nedves, így aztán igazi pálmaparadicsomban éltünk és beleptük az egész szárazföldet. A lények is hatalmasak voltak, … - Hatalmasabbak mint az emberek, akik minket gondoznak? – szakította félbe a pálmát a kíváncsi japánrózsafa.
- Ohó, de még mennyire! Együtt éltek a sárkányokkal, mint most az ember a háziállataival. Ők közösen voltak a világ őrei és a földön volt a szállásuk. Ők költötték a napot reggel és este ők ügyeltek arra, hogy a hold és a csillagok szépen felváltsák a napot, nehogy égi fény, világosság nélkül maradjon a világ. – És vajon hová tűntek el ezek a lények, meg a sárkányok? – töprenkedett hangosan a japánrózsa.
A pálma minden levele huncutul megrebbent, sárkányfarokra emlékeztető törzse hullámozni kezdett, mintha visszafojtott kuncogás futott volna végig rajta. – Nem tűntek el, csak visszavonultak, átalakultak. Nézd meg a koronám, ez igazából egy sokujjú kéz, hogy integethessek vele az ég felé, a napnak, a holnak, a csillagoknak. Van olyan lény, aki hegysziklába vonult vissza, ezek kicsit morcos vénlények, homlokuk tele mély barázdával. Olyan is van, aki csörgedező patakba, mert ezeknek folyton csilingelni, viháncolni van kedvük. Amikor az emberek szemébe nézel, tekintetük tiszta ragyogásából megláthatod, mennyit őríznek még magukban a világ őreinek lelkéből.
A japánrózsa csodálkozásában minden szirmát eltátotta, ott elmélkedett a hallottakon egész éjszaka teljesen virágbaborultan. Hajnalfelé tért magához töprengéséből, amikor a pálma rekedtes hangja odaszólt neki: - Most már lefekvés, te kis kecsességek, színsziporkák őrízője.

Reggel a gondozók hiába lesték, mikor nyitja már szirmait kedvenc japánrózsájuk, az az öreg pálma árnyékában átaludta az egész napot, miközben a pálma is egyre mélyebbre szenderült újabb álmába, amely, ki tudja, hány évig fog ismét tartani.
Egyszer, amikor álmában is kuncogás remegtette meg leveleit, az egyik kisgyerek, aki szüleivel látogatta meg a botanikus kertet, csodálkozva felkiáltott: - Nicsak, integet a pálma, pedig nem is fúj a szél. S ekkor, mintegy varázslatra, a kisgyerek szemében felragyogott két fényes csillag.


Bak Sára illusztrációja

4 megjegyzés:

  1. Nagyon szép, mély értemlmű mese, egészen beindította a fantáziámat:)! ezentúl minden pálmában meglátom a sárkányt, nagyszerű ötlet a metamofózis!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
    Mindig vágytam találkoni a m régi idők nagy ényeivel.Ebben a mesében sikerült!!

    VálaszTörlés
  2. nagy lényekről akartam írni, de kimaradt az l-brtű

    VálaszTörlés
  3. ej, három gyerek ugrál körülóttem

    VálaszTörlés
  4. értettem, te 3 vackoros körtefa :))))) és köszönöm :)

    VálaszTörlés