2010. június 22., kedd

rózsamese

Egyszer régen icipici csodamaggal a hasamban bóklásztam a ködös úton hazafelé Bukarestben. Egy villogó reklámfalról rám vigyorgott egy fogatlan Halloween tök. Lelkimélyből, homálykútból felbugyogott egy igazi gyerekmese. Régi vágyam hívta elő, hogy majd egyszer meseíró lesz belőlem. Csodamagom a hasamban kérte, hogy így ismerkedjünk. Még egy mese előpottyant, közben a kis csodamagból palánta lett s kiköltözött a hasamból egyenesen a mesélő, elringató két karomba. Most már apja árnyékában sudárkodik, lombosodik ez a kicsi csemetefa. És az anyja lassan, lassan ismét tollat vesz kezébe s kezdi hinni, egyszer mégis meseíró, sőt, a végén, mesemondó lesz belőle.

írtam a Vasárnap c. lapnak, illusztrálta Bak Sára

Anya mesél a rózsáról

Réges régen, egy szebbnél szebb virágoktól körülvett kert kellős közepén éldegélt virágpalotájában egy idős királyházaspár. Minden vágyuk egy kislány volt, mert, az évek során, egy szem nem sok, annyi gyerekük sem született.
Egy este, amikor a királyné már fülére húzta takaróját, így sóhajtott: - Bárcsak születne egy kislányom, olyan szelíd, mint a nyári szellőben kedvesen ringatózó virágok. Ezen az estén az öreg király is egy el nem sóhajtott óhajjal húzta fejére a maga takaróját: - Bárcsak születne egy kislányom, azt se bánnám, ha olyan csintalan, mint a virágokat leszaggató nyári fergeteg.
S hát, láss csodát, reggelre virradóra ott ragyogott közöttük az ágyban egy szépséges ikerpár, két tökéletesen egyforma, gyönyörűséges leánygyermek. De amilyen nagy volt a királyi pár kezdeti öröme, olyan nagy lett a későbbi üröme, mivel a kislányok csak külsőre hasonlítottak egymásra. A természetük annyira különbözött, mint ég a földtől. Egyikük olyan szelíd, kedves és ártatlan volt, akár a legszerényebb virágok. Csak üldögélt a kertben a virágok között és mosolyogva, ábrándozva fonta, fonogatta a soha véget nem érő virágkoszorúit. A másikuk, bezzeg, nem tétlenkedett, egész nap csak rohangászott körbe kereken, mint egy nyughatatlan forgószél, mindent ledöntött, felborított, eltört, ami csak útjába került. Ráadásul, ha csak tehette, megcibálta testvére haját, belecsípett a karjába, gáncsot vetett neki, s ha féktelen kedvét még ez sem csillapította, letépte a virágokat és bedobálta azokat a bokrok aljába. A testvére erre is csak mosolygott lehajtott fejjel, megadóan, soha nem ejtett egy zokszót, még csak a szemöldökét sem ráncolta össze.
Egyik este, miközben a királyné lefekvéshez készülődött, mély sóhaj szakadt fel szíve mélyéről, miközben arra gondolt, hogy bárcsak normális gyereket kívánt volna magának, aki néha szelíd, máskor meg csintalan, hiszen a szelíd leányuk olyannyira szelíd, hogy szinte már nem is gyerek, hanem virág. Ilyen természettel nem fog tudni életben maradni. Azzal, kétségbeeséssel a szívében, elaludt.
Ezen az estén a király sem volt vidámabb hangulatban. Miközben egyre mélyebbre vackolta magát dunnái közé, arra gondolt, hogy bárcsak normális gyereket kívánt volna magának, aki néha csintalan ugyan, de máskor meg szelíd, hiszen a csintalan leányuk olyannyira csintalan, hogy szinte már nem is gyermek, hanem fergeteg. Ilyen természettel el fogja pusztítani önmagát. Ezekkel a nyugtalanító gondolatokkal a fejében, az öreg király elaludt.
Reggelre virradóra azonban sehol sem találták az ikreket. Szobájukban, éppen az ágyaik között, furcsa virágú, szerteágazó ágú fácska ékeskedett. Virágának szirmai, mintha csak egy kisgyerek arcbőre, hamvasak, bársonyosak voltak, s ezeken a legdurvább érintés is rögtön meglátszott. A szirmok által közrezárt kehely addig még soha nem ismert illatot árasztott, frisset, mint a fiatal leányok lehelete, s mégis titokzatosat, akár a szelíd leány kiismerhetetlen ábrándjai. A virágok szárán és az ágakon végig szúrós, kemény tövisek nőttek, amelyek a csintalan leány vadságára, megközelíthetetlenségére emlékeztettek. A király és a királyné a rózsa nevet adta ennek a különleges virágnak és nem csak a kertjüket, de egész birodalmukat beültették vele, hogy emlékeztessék az embereket arra, minden teremtett lélekben ott lakik a rózsaszirom bársonyossága, a rózsa illata, ugyanakkor a szúros tövise is.

7 megjegyzés:

  1. Edo, nagyon tetszik a mesed! Meg irjal sokat-sokat.

    VálaszTörlés
  2. oke :) es pusszancs bekk :)

    VálaszTörlés
  3. Egy lili(om) mese, egy róz(s)a mese. Én ismerem ezt a mesevirággyereket!:-))

    VálaszTörlés
  4. Iiigen, latod, ereztem en, hogy nem veletlen, hogy eppen most ismerkedunk, elobben :)))

    VálaszTörlés
  5. Köszönöm a szép meséket Edó, kívánom, hogy minél több emberhez eljussanak :) Évi Budapestről

    VálaszTörlés