2010. május 10., hétfő

kudarcaim, ti édes mostohák!

Tegnap este elég durván szembesültem egyik arcommal, a kudarcot el-fel-bedolgozni nem tudóval. Mint általában, tudomásul vettem egyik kudarcot a másik után, de sokat nem foglalkoztam velük, mert éppen kellett menni játszótérre, vagy valami isteni finomat főzni, költözni, gyorsan kicsit olvasni, dumálni, satöbbizni.

A ki nem élt érzelmek, negatív élmények pedig gyűltek, mint sok kis mostohagyerek gombóc, míg tegnap este az egész torkon nem ragadott. Szembesített. Azzal, hogy talán nem hiába blogot, mert lendületemből lehet, hogy erre futja, de ambíció, kitartás hiányból többre nem. Hogy a kitartásból is született meseregény fordításom még mindig kiadatlan, mert nem tudom eladni az értékesnek tartott szellemi dolgaim. Csak, ami a munka keservéből születik, csak azt tudom megfizettetni. Hogy elkeseredtem ugyan azon, hogy nem kaptam meg a Communitas ösztöndíjat, de elvicceltem azzal, hogy József Attila sem a Baumgarten-díjat. Így elhárítottam, hogy mások miatt, de azon nem gondolkodtam, hogy magam miatt vajon miért nem. Hogy olyan távol áll tőlem az akadémikusság, mint ide Buda, de azért nem oda Buda. Mégis ott lóg a fejem fölött a gondolat, hogy fejem előtt kéne dürü.

Természetemből fakadólag gyorsvonat vagyok. Robogok. Nem veszek tudomást arról, ha hiányzik egy kerekem. Mert ez azt jelentené, hogy működésképtelen vagyok, meg kell állni, egy pillanatra vagy többre. És ezt sajnos nem megállásként fogom fel, hanem összeomlásként. Nagyon nehezen tudom kivédeni ezeket az összeomlásokat, így inkább azzal kérkedem, hogy nekem nincs időm depizni. Csak robogok, míg aztán felrobbanok. A tegnapi esti felrobbanásom szerencsés lett, boroztunk, pálinkáztunk közben, drága emberekkel. Köszönet nekik, amiért olyan szépen viselkedtek velem, hogy fejemre visszahulló alkatrészeim nem vertek fejbe, hanem a könnyem csordogálásának medrébe terelődve szépen visszailleszkedtek a helyükre. Köszönet Marikának, régi blogom szerencsetündérének, és köszönet társamnak, új családom és életem ragyogó napjának.

4 megjegyzés:

  1. tegnap még azt mondtam volna, nem szívesen, de muszáj volt. ma már azt mondom :))

    VálaszTörlés
  2. Donenchen, te vagy a kedvenc gyorsvonatom :)

    VálaszTörlés