2010. április 23., péntek

a láthatatlan, a végtelen történet

mert mi van, ha eljössz teázni, s már akkor megismerlek...
s ha véletlen nem kotyavetyélem el a pénzem, és elmegyek veled a világ tetejére és így ismerkedünk...
ha találsz ott magadnak egy két hajfonatost s nem várod meg, míg megnő a hajam...
ha nem ugyanaz a vágya minden porcikámnak, szeretni téged...
ha nem ülök vonatra utolsó pillanatban s cocokázom ide, ahol most kikötöttünk...
ha visszafordulsz az utolsó pillanatban s nem jössz velem megnézni, van-e még kék a nap alatt is...
ha, ha...

s most itt teázgatunk hárman, néha beállok Eiffel-toronynak, ha már Párizs, s ha már ennyi sok hely nőtt a fejünk felé
és éljük az egyetlen történetet, mit kipróbálni megadatik, végtelenül sok érzelemmel, hangulattal, gondolattal, változással, színnel, fénnyel, játékkal

így tesszük láthatóvá és végessé a láthatatlan, végtelen történetet minden pillanatban

2010. április 16., péntek

terápia

az emberek mindenféle terápiákra járnak, terápiákat használnak. most szólok, hogy mostantól fogva te nem csak egy egyszerű blogböngész vagy, hanem blogterápiára jársz. hogy tudd meg. azon belül pedig edóterápiára.

2010. április 14., szerda

nőt a nőnek, hogy nője lehessen férfijának, anyja gyerekének

kb egy éve volt, amikor a farkas kiköltözött a gyomromból, az egyik legrettenetesebb félelem farkasa, a mi lesz, ha nem közösen a gyermeket, mi lesz, ha valamelyik szülő nélkül, a mi lesz, ha mi mégse együtt

egyszerű volt a válasz: semmi

semmi sem lesz, ha mindez nem, nem lesz katasztrófa, nem ér véget a világ, nem sérülünk jobban, mint amúgy is, éppen csak más mederben, más kapuk nyílnak, más emberek, férfiak, nők, gyerekek kerülnek beljebb vagy távoznak

nagy pillanat volt, fényes és könnyű, ugyanakkor mély
eddig még nem tapasztaltam nagyobb szabadulást, mint mikor a félelmektől. persze, ez nem jelenti azt, hogy ez után az állítólagos megszabadulásom után én egy nagy big happy edo lettem és ásztálávisztábébi, legalábbis nem nagyobb, mint addig, de fordulópont volt kismama életemben

és most kicsit belemegyek abba, többünk történetéből kiindulva, hogyan is juthatnak a kismamák, anyukák ebbe a fajta félelemvederbe, kudarccseberbe, mert vagyunk egy páran, azt látom

megszületik a baba, az anyafüggő kis ordibordi. az anya minden energiájával, még annál is többel figyel rá. fő cél: ne sírjon a gyerek. mert mindenkit idegesít, így vagy úgy, az apát főleg. ebben a nagy odafigyelésben, a nagy család, a rokonok, barátok és egyéb jóakarók dacára a kismama egyszer csak felébred, hogy egyedül van, elgyámoltalanodva, magára maradottan a gyerekkel, jó esetben a gyerekhez ért, de az az érzése, hogy semmi máshoz. hogy semmi máshoz.

ha az apa olyan helyen dolgozik, hogy sok a visszajelzés, vagy olyan körökben mozog, hogy neadjisten rajongója, akkor az anya azt látja, hogy ő kevésbé értékes, mint az apa, mert őt bezzeg mennyien, neki pedig csak az egyre inkább összeomló önértékelése jut, meg a gyerek(ek) nevelése, gondozása. szorongás, féltékenység, kétségbeesés és kilátástalanság, kb ez a leggyakoribb képlet. ha ilyenkor még azt is a fejéhez vágják, hogy ez a te problémád, te kell dolgozz rajta, akkor mehet szegény lefeküdni, belesírni magát a párnába.

sokáig azt hittem, hogy minél inkább férfi a férfi, annál inkább nő mellette a nő és fordítva. és ez így is van, de csak ez nem elég. főleg a kismamáknál, anyukáknál. mert ha az anya a pozitív visszajelzéseket a gyesi elvonuláson csak az apától várja, azzal annyira kimeríti a társát, hogy a végén nem kap semmit. ekkor jó, mint már egyik korábbi bejegyzésemben is írtam, feltöltődni anyai erőkkel a többi hasonló helyzetű nők társaságában. látni, tudni, érezni, hogy nem vagy egyedül, nem veled van baj, csak vannak nehezebb helyzetek, vannak problémák, amelyeket meg kell oldani és meg lehet oldani, de csak úgy lehet normálisan, ha kiállasz magadért. de amíg félsz, amíg attól félsz, hogy, ha netán rosszul sül el az önmagadért kiállás és netán mindent elveszítesz (férjet, 5 gyereket, kutyát, házat, stb), addig csak szolgálsz, szolgálod a félelemedet, esetleg egy téged uralni szerető férj hatalomvágyát, meghunyászkodásodat, ördögi körödet. igen, benne van a pakliban, hogy mindent elveszítesz (de csak annyira, mint bármi más). de csak az nyerhet, aki nem fél ettől a veszteségtől. nem tudod igazán szeretni magad és a társad, amíg szolgálsz, mert haragszol ezért magadra. csak, ha felfogod, hogy a család az élet legnehezebb feladata ugyan, de ezt szabad akaratból választod, minden pillanatban, amikor mellettük döntesz (ugyanakkor ott van a szabadsága annak, hogy esetleg egyszer másképp), szabadulnak fel benned akkora erők, hogy ismét kinőnek a szeretet szárnyai.

ha kismama vagy, aki ezt olvasod, talán némely dologban magadra ismertél. úgyhogy ne bámuld tovább a képernyőt, menj asszonyok közé, menj és fecsegj és locsogj és csacsogj és kacagj és csicseregj a barátnőiddel. kávézz és cserélj recepteket. olvasd fel nekik a verseidet. nem baj az se, ha erotikus a vers. áradj és csobogj és fogadd a baráti ölelést, kedves érintést. ne félj, ne zárkózz el. attól se félj, hogy kipletykálnak, legalább beszélnek rólad. vesd bele magad a tavasz sziromzivatarába, mert nőből van minden, mi megújul, termékeny, búja és illatos és tarka tánc, mert nőből van minden, mi benned érzékeny. aztán vidd magad haza a párodnak, hogy megoszthasd vele azt, amit neki tőled kell megkapnia, s hogy ő, férfi létével keretbe fogja mindezt a gyönyörűséget, formát adjon neki, képet
EMBERséget egymásnak

(s ha netán kispapa vagy, apuka, küldd, engedd, kérd feleséged, hogy menjen el legalább egy cukrászdába valamelyik nagyon kedves barátnőjével, esetleg ajándékozz neki közben egy pár fülbevalót ;)