Porceláncsésze

"Japánban nagy hagyománya van a lakkozott fa- és porceláncsészék készítésének. Az utóbbi időkben viszont mintha egyre több műanyag csésze készülne. Ezek külsőre ugyanúgy néznek ki, mint a fából készült lakkcsészék, de amikor leesnek a földre, nem törnek el. Sokáig használhatók. Ha viszont fa- vagy porceláncsészét ejtesz le, az nyomban eltörik. Ezek után józan ésszel milyet választanál? Egy porceláncsészét, amely sok pénzbe kerül, és nagyon könnyen eltörik, vagy egy műanyag csészét, amely nagyon olcsó, és soha nem törik el? Még ha a műanyag csészék olcsók és törhetetlenek is, az emberek mégis a törékeny és drága porceláncsészéket választják. A porceláncsésze azért gyönyöű, mert előbb vagy utóbb eltörik. Ha hibázol, vagy nem bánsz vele megfelelően, bármelyik pillanatban eltörhet. Persze, sokáig ép is maradhat, ha odafigyelsz rá és gondját viseled. A csésze élete állandó veszélyben van.
Ugyanez érvényes az emberi életre is. Amikor tele vagy elfoglaltsággal, általában csak az életre gondolsz. Nincs időd a halálra gondolni, ráadásul nincs is túl sok kedved hozzá, hiszen még fiatal vagy. Amikor ez a helyzet, az életed olyan mohó lesz, mint egy éhes szellemé. Ha azért válsz mohóvá, és azért akarsz sok pénzt és anyagi javakat, mert boldog és egészséges akarsz lenni, hát csak csináld. De mi az igazi boldogság? Mi az igazi egészség? Az lenne az igazi boldogság, hogy nyakig elmerülsz az életben, kizárva a halált? Előbb-utóbb mindenkinek meg kell halnia. Egyszer kivétel nélkül mindenki átéli a boldogtalanságot amiatt, hogy meg kell halnia. És amikor meghalsz, nem vagy egészséges. Haldoklás közben teljesen a boldogtalanság és betegség mélypontján vagy. Ilyen a halál. Ha úgy akarsz életben maradni és boldog lenni, hogy nem számolsz a halállal, hát csak rajta. De vajon képes leszel-e sokáig kitartani emellett, még akkor is, amikor az élet tovatűnik, és a boldogság szertefoszlik az egymást követő pillanatok sodrában? Előbb-utóbb meg kell halnod. Most azonban, e helyzet kellős közepén, mégis az a dolgunk, hogy állandóan megújuljunk. Ez a zen tanítás. Meg kell újítani az életünket, akár fiatalok vagyunk, akár idősek. Ezek a szavak, hogy "öreg" és "fiatal", amúgy is csak átmenetiek. Újból és újból meg kell tennünk, hogy az emberi életet annak valódi mélységéből, egy másik szemszögből lássuk. Újra és újra meg kell újulnunk a betegség, a szenvedés és a kétségbeesés kellős közepén, mert ilyen az élet.
A mindennapi életben nincs helyük kifogásoknak. Egyik nap szereted az életed, másnap reggel már nem - de akármit is mondasz, az úgysem érinti meg a lényeget. Végül mindössze annyit kell tenned, hogy egyszerűen csak élsz. Ez meglehetősen nehéz, és nagyon fájdalmas, mert napról napra kell tenned valamit ebben a helyzetben, amelyben úgy érzed, képtelen vagy megmozdulni. Felkelsz reggel, amikor fel kell kelned, megmosod az arcod, amikor meg kell mosnod, reggelizel, még ha nincs is kedved hozzá, munkába mész, és gondoskodsz az életedről. Ilyen a csak jövés, csak menés, se nem jövés, se nem menés. Ilyen a megújhodó életed. (Dainin Katagiri, Visszatérés a Csendhez, Zen gyakorlás a mindennapi életben)

bejegyeztem ezt Móninak, aki állandóan megújhódik kerámiacsészéiben és segít az embereknek egyszerűen csak élni.