2010. március 1., hétfő

fény és seb és fény

és írom, amit írok, mert Valaki azt mondta, hogy Hellinger azt mondta, hogy Bill Viola azt mondta, hogy Rumi azt mondta, hogy a fény a seben keresztül megy be. és akkor én azt mondom, hogy nemcsak, hogy ott megy be, de ott is jön ki.

szűk és kissé tágabb ismeretségi és baráti körömben mindenki bizonytalan. mindenki keres helyet, melót, társat, szerelmet, élet értelmét, okot, célt. míg eddig úgy láttam, hogy örök bizonytalanság az életem, hogy csak én, vagy csak én és még páran körülöttem ilyenek, hogy mi vagyunk a nem normálisak, a furcsák, hirtelen mindenki ilyen lett körülöttem, senki, aki hosszú időre tervezne, senki, aki nagy stabilitásban élne, senki, aki azzal dicsekedne, hogy ott van és azt csinálja és úgy él, amire vágyott, vagy legalább ne félne a jövőtől, jelenlegi állapotának az elvesztésétől, megváltozásától.

ma este ismét megtámadott a félelem. alattomosan támad, mire észbe kapnék, már felfalta a fél szívemet (biztosan a telehold, arany jános, ugye, milyen furcsa ma a hold). először egy nagyon furcsa érzés támadott meg, attól való félelmem, hogy egyszer anyám is meg fog halni. ezt eddig még soha nem éreztem így külön, régebb az tűnt számomra elviselhetetlennek, hogy a szüleim meg fognak halni, vagy hogy apám meg fog halni, de az anyám elvesztésének félelme még soha nem tört így rám. aztán nagyon megijedtem a terveinktől. végül a hold tette be a kaput, hirtelen nagyon ideges lettem attól, hogy márkus ül az ágy közepén a sötétben és teljes extázisban mutogatja a hatalmas holdat.

aztán simogatni kezdtem aranybúza haját, dúdolni a bóbitát és majd elsodort a gazdagság. micsoda pazarság. hasamon keresztben húzódó heg mutatja a seb helyét, ahol világra jöhetett világunk világa, gyönyörű, fényes szemű, ragyogó mosolyú kisfiúnk. ebben a világban csak így lehet, sebeken keresztül szövődik a fényháló. vagy mert öregszem, vagy mert lényegében változik az ember, az utóbbi időben baráti kapcsolataim erről szólnak, nyitásról, nyílásról, odafordulásról, én is ilyen kicsi vagyok, nekem is csak ennyim van, de ezt megosztom veledekről. hagyom, hogy megnézz, hogy belém láss, pedig félek, és mégis.

hagyom, hogy hassatok rám, hogy adjátok ajándékaitokat, hogy örülhessek a szépségeknek, hogy anya lehetek, hogy magasra kötött lófarokkal libeluba szoknyákkal bolondíthatom a tavaszt, hogy van, akinek megmossam a hátát, hogy anyósom a féltve örzött híres kecsapjából az utolsó üveget is ideadta, hogy tán sebes a hold, azért fénylik, hogy tán fáj a szeretet, azért fénylek.

6 megjegyzés:

  1. Én, ha néha ránézek a holdra, annak csak egy oka van. Megköszönöm, hogy segít látni míg hazaérek.
    Útközben, mondjuk hazafelé, ha látok egy keresztet, hát "vetek" és neki is köszönöm a segítséget.
    Még nem bizonytalan a járásom, bár lehetne. De a nevem kötelez és megyek. Előre nézek és várom a kereszteződést ahol helyesen kell majd döntenem...

    VálaszTörlés
  2. barhogy dontesz is, az lesz az utad es soha nem tudhatod meg, milyen lett volna, ha maskepp. es kar filozni a haigyhaugyokon, mert akkor elszallsz s nem ott vagy, ahol eppen vagy es ahol lenned kell.

    VálaszTörlés
  3. :-)
    Nekem nem így tanították.
    A problémamegoldás az emberi lét alapeleme. Így aztán a kereszteződéshez érve ki kell lépnem magamból és filozófálnom kell a "haigyhaúgyokon".
    Mindezt a kitűzött cél érdekében.

    VálaszTörlés
  4. ez az adyednre a holdas cuccra szol? vagy netan adyendre beasztaltancolt a blogomba :-/ iiiii
    egyebkent lehet, h o is irt ilyet, de en most egy arany balladara gondoltam.

    VálaszTörlés