2010. március 3., szerda

Békap mese

Volt egyszer egy béka, úgy hívták, hogy Békap. Csak ment, mendegélt mocsarakon, patakokon át, amikor pedig találkozott más állatokkal és bemutatkozásra került a sor, ő csak annyit mondott, Békap...p...p...p és az állatok hanyatt-homlok menekültek előle, attól való félelmükben, hogy a béka be akarja kapni őket. Ezen Békap béka nagyokat kacagott, kiabálta utánuk, pedig nem is mondtam, hogy lak, lak, lak, csak annyit, hogy Békap...p...p...p, de már senki nem hallotta, bőrét mentve már hét határon túl futott az állatnép. Egyszer azonban találkozott egy szerfölött modortalan és még annál is éhesebb gólyával. Ez a gólya nem tartotta szükségesnek a bemutatkozást ebéd előtt, főleg nem az ebédjének, hanem egyszerűen csak bekapta Békap békát, aki már nem tanulhatta meg a leckét, pusztán a név nem menti meg a bőröd.

(keresgélés közben akadtam erre a gépemben. úgy látszik, hogy a szerfölöttnél és szerfölöttebben rendetlen vagyok)

1 megjegyzés:

  1. Mesének sem utólsó. Megérti gyerek és felnőtt.
    De elgondolkodtató és ez a lényeg.
    Mint ahogy a családunk élcelődő szavajárása is.
    ...hogy vagy, ugye...
    Kinél használjuk és mikor, miért?
    Nézzen mindenki magába és lehet nevetni-sírni-bosszúskodni-magunkba roskadni és megérteni is.
    Mi megértjük. Ki nevetve. Ki felháborodva, de megbékélve az igazságban. Ki nem értve, de már másodszorra nem hallja... :-)

    VálaszTörlés