2010. március 26., péntek

gyümölcslét és szemelmózsia

bár télen nagyon odafigyelek, hogy mit eszik a gyermek, tavasszal elkezdődik a gyümölcslét, nem aggódom, csak úgy nő, mondtam én
mert Steiner azt mondta, hogy a gyerek attól nő, ami a szemén bemegy, mondta L
és mondom én is
Márkus része lett a kertnek, szemlátomást nyúlik az egyre hosszabbodó nappal, erősödik a fűszálakkal, ragyogósodik az éggel, szépül a fénnyel
nő, mint a gomba
most már értem, hogy anyám miért mondta mindig, hogy a többi között úgy felnőttem, mint a gomba
szerencséjére sokat van nagyobb gyerekek között, így aztán gombáskodhatik kedvére
bejöttünk lefeküdni
a karomnak csórénak kell lennie, ha már nincs cici, legalább így érezze a csórét
ráfeküdt a karomra és néztünk egymás szemébe, hosszasan, némán
és lehet, hogy én vagyok az anyja, de biztos, hogy az apja az apja, mert ezt a tekintettel mindentelmondást tőle kapta
így hát üzenem Steinernek, bármilyen dimenzióba is, hogy a gyerek nem csak attól nő, ami a szemén bemegy, hanem attól is, ami a szemén kijön
aztán a mellkas felső részének cirogatása következett, véletlenül akadtunk rá erre a természetes nyugtatóra, csak utána jöttem rá, hogy valahol ott kell lennie a csecsemőmirigynek, aminek, sajnos, szinte soha, senki nem tulajdonít fontosságot
a mellkas ennek a részének a gyengéd cirogatásától azonnal megnyugszik, ma pillanatok alatt el is aludt
s mivel a blogbejegyzéseket újabban nem írom, hanem megbeszélem ideiglenes szomszédasszonyommal, hát irigykedhettek és bosszankodhattok kedvetekre, vagy megkereshettek, mert a napcirókákkal és az ébredező föld szagával dusított kávé írtó finom tud lenni :)

2010. március 21., vasárnap

mai vikkend apuka

Kisfiam, te nem vagy normális?! Az autóval kell focizni? Kisfiam, te nem vagy normális. Na, menj oda anyádhoz, hogy kösse meg a cipőfűződet.

summa
a gyereket nem látom, a bokrok között focizik. az apa feje látszik, bosszankodó, ingerült. a hangnemet nem tudom ide beírni, de elképzelhetitek. az anya arcán közöny, talán csak kicsit zavarja az apa hangereje, amivel sikerül felkelteni az érdeklődést, minimum az enyémet, mert még hátra is fordulok.
summárum
rájövök, az apuka egy nagy lógos volt, már az oviból meglógott, ezért nem tud cipőfűzőt kötni. ha a gyerek a szülőkre hasonlít, és azt bizonygatják neki, hogy ő nem normális, akkor el is hiszi, mert akkor a szülei sem azok, miért lenne ő más? és akkor nemnormálisként is viselkedik. az apuka pedig csak bosszankodjék kedvére, hogy nem tudja kezelni a gyerekét.

2010. március 20., szombat

varázsló

egy barátnőm szintén varázsló, varázsolva tanít, eddig kisiskolásokat, most óvodásokat. nem büntet, nem feketepontoz, mégis van autoritása, hallgatnak rá a gyermekek. nem könyvből mondja a mesét, hanem mesél. szemükbe nézve megeleveníti a történetet. élteti a mesét, a gyerekszívet, fantáziát. legutóbbi élménye, hogy a gyermekek megtapsolják. katarzis. ennél nagyobb katarzis nincs, mint mikor a gyermekek. varázsló.
így hát a többiek, a kollegák, igazgatók, satöbbik félnek tőle. nem értik. aláásnak, keresztbe tesznek, szúrkálnak, gyengítik (erősítik?)

a gyermek érzi, hogy ki vagy és mit akarsz. hogy őszintén adod magad, vagy csak kedveskedsz. hogy meghallgatod, vagy csak érdeklődést mutatsz. reagálásából megtudhatod, hol állsz. ha lehet, próbáld ki magad. és ha még nem volt katarzisélményed gyermekekkel, csoporttal vagy csapattal, kívánom, legyen. magamnak is kívánom, legyen még. hogy a gyermekek ne akarjanak kimenni szünetre, felnőtt gyerekek kérjék, hagyjuk a nyelvtant, beszélgessünk (a tesztek világában milyen erős (s)óhaj és senki nem veszi figyelembe), blokk előtti kamaszlányok eleinte zárt kövek, pár perc után megállíthatatlan csobogás. csak figyeld a mai kamaszokat és megtudod, hamarosan milyen világban fogsz élni. és ne nyafogj és panaszkodj és rettegj, de tégy érte valamit, hogy kellemesebb legyen a jövőd. bármikor tehetsz, amikor gyermekekkel, kamaszokkal találkozol, vagy együtt. hogy mit, azt nem tudom megmondani, de örülnek neki, ha szeretik őket, és értékelik az őszintéket. ennyit tudok.

és persze, hogy szerelmes vagyok a barátnőmbe és ő is belém, úgy, mint a napba, az égbe, a fénybe, a fűbe, az éltetőbe. és erősítjük egymás ragyogását, amikor találkozunk. és egymás nőiségét, anyaságát. ha a nő nőiségében és társa iránti szerelmében akar erősődni, akkor keresse az olyan nők társaságát, akik hasonlóan éreznek társuk iránt és tisztelik a férfit. ha egy nő anyaságában akar erősődni, keresse az olyan anyák társaságát, akik érzik a gyermeküket és tisztelik a gyermekeket.

2010. március 19., péntek

gyerekjáték

csak úgy tudod nevelni a gyerekedet, aránylag lazán, mégis következetesen, ha belátod, rajtad kívül még egy csomó mindenki más neveli. egy csomó energiád arra megy el, hogy neveled azokat, akik a te gyerekedet nevelik, hadakozol: cumi ellen, ujjszopás ellen, cukorra szoktatás ellen, tévére szoktatás ellen, bilire szoktatás ellen, ki lehet egészíteni, hogy mik ellen. ennek a látszólag szar helyzetnek nagyon sok az előnye. az első az, hogy van, akivel hadakozni. tehát, a gyereket nem elzártan, sterilen, édes kettesben neveled, hanem emberek közt. rokonokkal, szomszédokkal, barátokkal közösen. állandóan felül kell vizsgálnod elveidet, rögeszméidet, hogy mit, mikor, miért érdemes. hol kell kitartani, hol és miben lehet lazítani. hogy nem létezel önmagadban, hogy a gyereked sem önmagad miatt van, hanem viszonyokban és kapcsolatokban létezel, a gyereked pedig az Életért van. és lehet egyengetni a patak medrét, de nem szabad betoncsatornát önteni. és lehet metszeni a csemetét, de nem szabad formát adni neki (vagyis lehet, de az már más műfaj).

lejegyeztem ezt magamnak, emléleztetőül, hogy relax, edó, nemodabuda, shaodaannyi, és neked, emlékeztetőül, ha gyereked van, volt, lesz, vagy csak szomszéd :)

2010. március 18., csütörtök

mint a cukrot ki az ételből, életből

http://www.tenyek-tevhitek.hu/cukor.htm
La dolce vita
"Patrick Quillin vezető onkológus keserűen ír arról, hogy rákbetegek millióit fosztják meg attól az információtól, hogy táplálkozásuk jelentős hatással van betegségük alakulására, és a cukor az egyik fő veszélyforrás (12). A jelszó szerinte az, hogy „a cukor táplálja a rákot”.
A vizsgálatok tanúsága szerint a cukor azért veszélyes, mert a ráksejtek nagy energiafogyasztók és imádják a cukrot. Persze végső soron a szervezet mindent cukorrá bont le, amit energiaként akar felhasználni, azonban a tiszta cukor igen gyorsan felszívódik, és hirtelen emeli meg a vércukorszintet: erre a gyökérrágcsálásra és egyéb nehezen emészthető dolgok (sáska, stb.) fogyasztására tervezett emberi szervezet nem tudja a válasz. Amit ma az orvoslás normál vércukorszintnek fogad el, az kb. a duplája annak, amit őseink produkáltak volna egy kőkori rendelőben.
Tanulság: ha szerelmünknek örömet akarunk okozni, ne csokit, hanem teljes kiőrlésű lisztből készült kenyeret vagy szójatúrót vigyünk. Ha kezdetben furcsállja is, hosszú távon, ahogy hullanak el kortársai, belátja majd, hogy ez volt a legjobb, amit tehettünk érte."

2010. március 15., hétfő

tánc

csudálatosan alusznak, a két szőke, én pedig előbb meg-, aztán kiszöktem a konyhába, s míg a kávé prüszkölt és rotyogott, én bambultam ki az ablakon. és megláttam a fa vázát. eddig még sose láttam, pedig itt az ablakunk alatt.

és beugrott, hogy a tél férfias évszak: lecsupaszít, hogy a szerkezeteket láttassa, hideg, zárkozott, komor és fenséges. de ez csak a látszat, a mélyben szunnyad mindaz az erő, amitől a tavaszt, a nőies évszakot berobbantja, amivel megtermékenyít, amivel a földet, magot áttöri.

a tavasz a pompa, a cifra, a csecsebecse, a tiritarka, a búdulat és mámor és kitárulkozás évszaka, a fiatal nő tánca.

a nyár ismét férfias, perzselő, tikkasztó, fényben lecsupaszító, vakítő verőfényű, az érlelő hőség. az izzás, a szenvedély, a vetkőztető, az erő.

az ősz pedig az érett asszony, a bőkezű, a zamatos, az erős színű, a tápláló ölű, a harapnivaló, a szüret.

(tegnap egy rádióműsorban egy pszihológus a férje rendszeretetét a perfekcionizmusra való hajlamára fogta. elcsodálkoztam, hogy pszihológus létére még nem jött rá arra, ami minden családnál szépen látszik: a férfi az, aki a rendet teremti a házban, és ez nem egyenlő azzal, hogy az asszony takarít, azzal az asszonnyal meg főleg nem, aki tisztaságmániás. ha ez néhol nem így van, hogy a férfi teremti meg a ház rendjét, a struktúráját, a vázát, a nő pedig ezt fellombozza, otthonossá és meghitté varászolja, ezzel rendetlenítve is, persze, a férfinak újból dolgot adva, - hogy kérje, csinálja újból az átlátható, rendszerezhető, alkotói munkának vagy csak alkotói létezésnek teret adó otthoni légkört - , nos, ha ez nem így van, ott a játszmákkal van baj, bosszúskodásokkal, férfi női szerepek felcserélődésével.)

tegnap olyan barátnőmmel találkoztam, akivel már az első találkozásunk folytatás volt. nagyon felüdítő tud lenni egy ilyen találkozás, megerősítő, kinyító, szépítő és egészséges. semmi erőlködés, szereplés vagy kétszínkedés, csak a női és anyai patakoknak természetes csobogása, egymásba ömlése, égtükrözése. és fülbevalót hordott, én pedig, talán életemben először megkívántam a fülbevalót :)

2010. március 10., szerda

szerelmes saláta

amióta az első tavaszi napsugarak megbirizgálták bőrömet, nyelvem csak egy finom, tavaszi salátára áhítozott. tegnap hazaállítottam egy kígyóuborkával, kárpótlandó a salátát. de ma reggel úgy alakult, hogy Márkussal egy hatalmasat sétáltunk és a novihét piacára vetődtünk, ahol rég nem látott tejtermékes kofánémtól vettünk a világ legfinomabb telemiájából. és vettem kicsi retket, zöldhagymát is. itthon aztán alig vártam, hogy elaludjék Márkus, rögtön be a konyhába. és egy nagy tálba összevágtam négy retket, három zöldhagymát, egy fél almát, lereszeltem egy murkot, felaprítottam egy főtt tojást, egy fél zöldpaprikát, kb tíz szeletnyi uborkát. aztán egy tepsibe odatettem egy maréknyi lefagyasztott zöldborsót és törökbúzát, leöntöttem kis olívaolajjal, egy fél apróra vágott főtt kakascombbal a hévízi kakasból, megszórtam az egészet provance-i fűszerkeverékkel s hagytam lassú tűzön párolódni. közben egy joghutot elkevertem egy kanál mézzel, egy kis olívaolajjal és egy evőkanálnyi mustárral, tettem bele pár csipetnyi reszelt citromhéjat is, mert sajnos nem volt itthon citrom. amikor a zöldségek megpárolódtak, az egészet hozzákevertem a salátához, vágtam bele bőven a telemiából is és aztán kicsit megsóztam. egy tepsiben csak úgy magában megpirítottam egy fél maroknyi szézámmagot. tálaláskor tettünk rá a szószból és megszórtuk szézámmaggal, feketeborssal.

ha most már csurog a nyálatok, még annyit hozzáteszek, hogy tényleg igaza van Molnár V. Józsefnek. míg a kisgyerek játék közben van révületben, az asszony ételkóstolgatás közben. sőt, legtöbbször egész főzés ideje alatt extázisban vagyok. izgatottan veszem kezembe az alapanyagokat, csodálom ízüket, színüket külön-külön, koncentrálok az ízre, ami a fejemben már készen áll, csak elő kell varázsolni a sok finomságból. és, ha sikerül előcsalogatni pont azt az ízet, akkor, azt hiszem, arcom legalább annyira megdicsőült lehet, mint aki éppen közvetlenül részesül Isten áldásában.

2010. március 9., kedd

a nő és a számtan

az a baj, hogy még a horoszkópom is azt írja, hogy kiszámíthatatlan vagyok
hát igen
látod, miért nem álltál össze egy szorzótáblával, mert az legalább kiszámítható

(itt most tessék becsületmentésből fél órát röhögni, mert, ha nem, kénytelen leszek a saját vicceiken röhögő emberek dobozába betuszkolni magam)

2010. március 8., hétfő

Tőlünk, Neked, S S Sz :)

Örkény István
Nápolyi

A fiam, a gazember, nem akar beszélni. Nemsokára meglesz kétéves, de annyit, hogy papa is csak kegyes úri jókedvében hajlandó kimondani. Másfelől azonban hibátlanul érti az emberi beszédet, s a legbonyolultabb feladatoknak is játszva a végükre jár. "Eridj ki a konyhába, és mondd meg anyádnak, hogy el kell mennem, adjon ebédet." Kimegy a konyhába, valamit muzsikál az anyjának, két perc múlva itt az ebéd.

Az a legingerlőbb a dologban, hogy ő nem tanulja meg a mi beszédünket, de mi az övét igen. Szép lassan rácsalogatott minket az ő kézzel-lábbal, mutogatással kevert tolvajnyelvére. Ha valamit keres s megtalálja, fülsértő í-zéssel sikoltja világgá örömét; ha nem találja, egy hosszan elnyújtott nyee-vel adja tudtunkra bosszúságát, de azt is olyan idegtépő hanggal, mint amikor a porcelántányéron megszalad a kés. Ha szomjas, odacibál a fiókos szekrényhez, ahol tavaly ilyenkor, amikor betegen feküdt, a szacharinos tea állt. Azóta odajárul vízért, s ha megkapta, jóleső hömmentéssel jelzi elégedettségét.

Gondoltam, ebből elég. S tegnap, mikor csak ketten voltunk idehaza, leültünk szépen a szőnyegre, szemtül szembe, s azt mondtam neki:

- Most pedig, kedves fiam, beszélgetni fogunk.

Höm - mondta elégedetten, s biztató tekintetet vetett rám.

- Nem, fiam - válaszoltam határozottan. - Mi most magyarul fogunk beszélgetni.

Meglóbáltam egy tízdekás papírzacskót, melyre az Édességbolt címe volt rányomtatva, amitől az ő arckifejezése még barátságosabbá derült, azt a gyanút keltve bennem, hogy titokban nemcsak beszélni, hanem talán olvasni is tud már. Szedtem kifelé a nápolyiszeleteket, s bicskával még apróbb szeletekre szabdaltam őket, akkorára, mint egy mokkacukor. Mesterségemből kifolyólag tudom, hogy a magyar nyelv milyen gazdag szavakban.

Az elsőt odatartottam az orra elé.

- Mondd szépen: kérek.

Kitátotta s becsukta a száját, jelezvén, hogy oda helyeztessék a nápolyi. Én azonban nem az ő szájába tettem a nápolyit, hanem a magaméba, s nagy gusztussal, ropogtatva kezdtem rágcsálni.

- Nyee! - rikoltott fölháborodásában.

Megmutattam a második nápolyit.

- Mondd szépen: kérek.

Nem mondta. Megettem. Elővettem a harmadikat. Mikor azt is megettem, azt mondta: bebbe, amit még sohasem mondott volt, de nyilván azt jelenti, hogy piszkos zsaroló. A negyedik és az ötödik nápolyi tűnt fel és tűnt el, amikor - a hatodik láttán - egyszerre így szólt:

- Kéek.

Drámai pillanat volt. Ha most odaadom a nápolyit, akkor húsz év múlva az ideggyógyászok hipnotikus álomban fogják leszoktatni a raccsolásról. Meglehet, bestiális apa vagyok: a hatodikat is megettem.

- Csak a grófok raccsolnak, kedves fiam. Mi nem raccsolhatunk, mert a te apád csak egy nyomorult író.

Vidáman elmosolyodott és így szólt:

- Író.

Gyönyörűen mondta. Mint amikor összeroppantunk egy diót, úgy reccsent az az r. Ismerek egy kopasz írót, aki két évre elmenne juhászkutyának, ha egy ilyen r-t ki tudna nyomni magából. Őneki alkalmasint odaadták a nápolyit.

Most már én is odaadtam. Lassan és látható büszkeséggel rágta, talán mert érezte, hogy ez volt az első falat, amelyért megdolgozott. Megmutattam a következő nápolyit.

- Mondd szépen: cukor.

A szóvégi r-t kimondani már férfimunka. Kimondta. Kimondta, hogy kenyér, hogy virág, hogy alma, hogy madár, hogy rocska... Talán egy félóra hosszat csevegtünk kéttagú szavakban; amit mondtam, mondta utánam. Ekkor vérszemet kaptam és így szóltam:

- Mondd szépen: villamos-végállomás.

Nézte az én mindent tudó számat, és elkezdte utánaformálni az ő rózsaszínű, puha, szamócalevél nagyságú ajkával e két szót. De ők nem akartak világrajönni, megkapaszkodtak valahol, összegabalyodtak, csak valami alaktalan habarék bukott ki száján. Lehajtotta fejét, és elkezdett sírni. Bennem pedig előötlött valami, valami, amire sohasem gondoltam, amit már régen elfeledtem, s ami soha vissza nem ötlött volna az emlékezetembe, ha sírni nem látom a fiamat - az, hogy amit tudunk, milyen fáradalmak és kínok és töredelmek árán tudjuk. Elszégyelltem magam, kifújtam az orrát, kezébe nyomtam a nápolyis zacskót, és kimentem a szobából. Tíz perc múlva benéztem hozzá, még mindig a földön ült, eszegette a nápolyit, és hüppögött.

lassan jár a kékvörös csigabiga

Tegnap este meghallgattam ezt az előadást: Molnár V. József: Ég és Föld ölelésében, a gyermekrajzok üzenete, Elhangzott: Kecskemét, 2007. február 22. http://magtar.atw.hu/hangtar.htm

egy szóban: csigabiga
a gyerek vesszőt rajzol, indulatosan, erővel, az augusztusi perzselő nap verő-fényét, az oroszlán jegyében járó férfifény erejét

a gyerek körköröseket rajzol, a fészket, az anya ölelő melegét, a telehold lágy fényét

a gyerek pontszerűeket rajzol, erős pontokat, a csillagmagot, a gyereket napkirályapa, holdkirálynéanya között

a gyerek világmindenséget rajzol, és így, vagy úgy, mindent áthat a fény, nevezd isteni fénynek, kozmikus fénynek, bármilyen fénynek, azt a fényt rajzolja, amely a koromsötétben is egy idő után feldereng

miért csigabiga? mert a házában ott a fészek, a szarvacskákban ott a szál, a sugár, a tetejében pedig ott a pont
és a csigabiga lassú, ott tart az időben, mint a gyerek, az időtlenségben

Molnár V. József felteszi a kérdést, hová lett a homo ludens? eszembe jut, hogy átlagnál jóval szigorúbbnak tartott szüleimet mindig irigyelte tőlünk mindenki, pont azért, mert mindig került idejük játszani velünk, és mert beszélgettek velünk, szemünkbe nézve

kincsek, kincsek, kincsek

néha csak fekszünk márkussal, egymással szembefordulva, és nézzük egymás szemét, egymás csillagjait

kell hagyni a gyereket rajzolni, ahogy kell hagyni énekelni, táncolni, mozogni, mert ezáltal dolgozza fel az őt ért hatásokat

ha ezeknek témát adunk, ha megpróbáljuk mi irányítani, hogy hogyan, mit nyilvánuljon meg, akkor ráerőszakoljuk az akaratunkat és visszafojtjuk bele a kikivánkozókat, örömet, bánatot

a színek használatára is felhívta a figyelmet, állítólag főleg a fiúgyermek szívesen használja a vöröset és a kéket, mivel ezek a színek nagyon távol állnak egymástól, óriási feszültséget hordoznak így együtt és tökéletesen alkalmasak az indulat levezetésére

és most befejezem, hogy lassan járhasson a kékvörös csigabiga :)

2010. március 6., szombat

Porceláncsésze

"Japánban nagy hagyománya van a lakkozott fa- és porceláncsészék készítésének. Az utóbbi időkben viszont mintha egyre több műanyag csésze készülne. Ezek külsőre ugyanúgy néznek ki, mint a fából készült lakkcsészék, de amikor leesnek a földre, nem törnek el. Sokáig használhatók. Ha viszont fa- vagy porceláncsészét ejtesz le, az nyomban eltörik. Ezek után józan ésszel milyet választanál? Egy porceláncsészét, amely sok pénzbe kerül, és nagyon könnyen eltörik, vagy egy műanyag csészét, amely nagyon olcsó, és soha nem törik el? Még ha a műanyag csészék olcsók és törhetetlenek is, az emberek mégis a törékeny és drága porceláncsészéket választják. A porceláncsésze azért gyönyöű, mert előbb vagy utóbb eltörik. Ha hibázol, vagy nem bánsz vele megfelelően, bármelyik pillanatban eltörhet. Persze, sokáig ép is maradhat, ha odafigyelsz rá és gondját viseled. A csésze élete állandó veszélyben van.
Ugyanez érvényes az emberi életre is. Amikor tele vagy elfoglaltsággal, általában csak az életre gondolsz. Nincs időd a halálra gondolni, ráadásul nincs is túl sok kedved hozzá, hiszen még fiatal vagy. Amikor ez a helyzet, az életed olyan mohó lesz, mint egy éhes szellemé. Ha azért válsz mohóvá, és azért akarsz sok pénzt és anyagi javakat, mert boldog és egészséges akarsz lenni, hát csak csináld. De mi az igazi boldogság? Mi az igazi egészség? Az lenne az igazi boldogság, hogy nyakig elmerülsz az életben, kizárva a halált? Előbb-utóbb mindenkinek meg kell halnia. Egyszer kivétel nélkül mindenki átéli a boldogtalanságot amiatt, hogy meg kell halnia. És amikor meghalsz, nem vagy egészséges. Haldoklás közben teljesen a boldogtalanság és betegség mélypontján vagy. Ilyen a halál. Ha úgy akarsz életben maradni és boldog lenni, hogy nem számolsz a halállal, hát csak rajta. De vajon képes leszel-e sokáig kitartani emellett, még akkor is, amikor az élet tovatűnik, és a boldogság szertefoszlik az egymást követő pillanatok sodrában? Előbb-utóbb meg kell halnod. Most azonban, e helyzet kellős közepén, mégis az a dolgunk, hogy állandóan megújuljunk. Ez a zen tanítás. Meg kell újítani az életünket, akár fiatalok vagyunk, akár idősek. Ezek a szavak, hogy "öreg" és "fiatal", amúgy is csak átmenetiek. Újból és újból meg kell tennünk, hogy az emberi életet annak valódi mélységéből, egy másik szemszögből lássuk. Újra és újra meg kell újulnunk a betegség, a szenvedés és a kétségbeesés kellős közepén, mert ilyen az élet.
A mindennapi életben nincs helyük kifogásoknak. Egyik nap szereted az életed, másnap reggel már nem - de akármit is mondasz, az úgysem érinti meg a lényeget. Végül mindössze annyit kell tenned, hogy egyszerűen csak élsz. Ez meglehetősen nehéz, és nagyon fájdalmas, mert napról napra kell tenned valamit ebben a helyzetben, amelyben úgy érzed, képtelen vagy megmozdulni. Felkelsz reggel, amikor fel kell kelned, megmosod az arcod, amikor meg kell mosnod, reggelizel, még ha nincs is kedved hozzá, munkába mész, és gondoskodsz az életedről. Ilyen a csak jövés, csak menés, se nem jövés, se nem menés. Ilyen a megújhodó életed. (Dainin Katagiri, Visszatérés a Csendhez, Zen gyakorlás a mindennapi életben)

bejegyeztem ezt Móninak, aki állandóan megújhódik kerámiacsészéiben és segít az embereknek egyszerűen csak élni.

2010. március 5., péntek

egy kis szabólőrinc

„Ez vagy te!”
Ne sirass, fiam, Szvétakétu! Én se

sírok már érte:
nem olyan fontos dolog a halálom.
Semmi se vész el ezen a világon,
egy a lélek és ezer a ruhája
s a valóság csak ez a könnyü pára.

Ne sirass, Szvétakétu!
Száz virágból hordják össze a méhek

a drága mézet,
száz illatot és száz színt elkevernek,
így találják meg a sokban az egyet:
egy a valóság s ezer a ruhája,
a lélek az egy, ez a könnyü pára,

hiszed-e, Szvétakétu?
Folyamok futnak keletnek, nyugatnak

és megnyugodnak;
melyik melyik volt, nem tudja a tenger.
Én is megteltem már az örök eggyel:
egy az anyag s minden más csak ruhája,
lelkünk öltözik, ez a könnyü pára,

érzed-e, Szvétakétu?
Vágd meg e fügét! Mi van benne? Csak mag?

Vágd szét a magvat!
Mit látsz? Semmit? – Ez a semmi a magban,
ez nő meg fává, ez a láthatatlan:
ez a lélek, a mindenség csirája,
ez a valóság, ez a könnyü pára,

tudod-e, Szvétakétu?
Eltűnik, mint ha sót teszel a vízbe,

de ott az íze:
mindenen átcsap az örök lehellet:
az isten él, az isten A Te Lelked:
ez a valóság, melynek nincs halála,
ez a mindenség, ez a könnyü pára:

Ez Vagy Te, Szvétakétu!

2010. március 3., szerda

Békap mese

Volt egyszer egy béka, úgy hívták, hogy Békap. Csak ment, mendegélt mocsarakon, patakokon át, amikor pedig találkozott más állatokkal és bemutatkozásra került a sor, ő csak annyit mondott, Békap...p...p...p és az állatok hanyatt-homlok menekültek előle, attól való félelmükben, hogy a béka be akarja kapni őket. Ezen Békap béka nagyokat kacagott, kiabálta utánuk, pedig nem is mondtam, hogy lak, lak, lak, csak annyit, hogy Békap...p...p...p, de már senki nem hallotta, bőrét mentve már hét határon túl futott az állatnép. Egyszer azonban találkozott egy szerfölött modortalan és még annál is éhesebb gólyával. Ez a gólya nem tartotta szükségesnek a bemutatkozást ebéd előtt, főleg nem az ebédjének, hanem egyszerűen csak bekapta Békap békát, aki már nem tanulhatta meg a leckét, pusztán a név nem menti meg a bőröd.

(keresgélés közben akadtam erre a gépemben. úgy látszik, hogy a szerfölöttnél és szerfölöttebben rendetlen vagyok)

2010. március 1., hétfő

fény és seb és fény

és írom, amit írok, mert Valaki azt mondta, hogy Hellinger azt mondta, hogy Bill Viola azt mondta, hogy Rumi azt mondta, hogy a fény a seben keresztül megy be. és akkor én azt mondom, hogy nemcsak, hogy ott megy be, de ott is jön ki.

szűk és kissé tágabb ismeretségi és baráti körömben mindenki bizonytalan. mindenki keres helyet, melót, társat, szerelmet, élet értelmét, okot, célt. míg eddig úgy láttam, hogy örök bizonytalanság az életem, hogy csak én, vagy csak én és még páran körülöttem ilyenek, hogy mi vagyunk a nem normálisak, a furcsák, hirtelen mindenki ilyen lett körülöttem, senki, aki hosszú időre tervezne, senki, aki nagy stabilitásban élne, senki, aki azzal dicsekedne, hogy ott van és azt csinálja és úgy él, amire vágyott, vagy legalább ne félne a jövőtől, jelenlegi állapotának az elvesztésétől, megváltozásától.

ma este ismét megtámadott a félelem. alattomosan támad, mire észbe kapnék, már felfalta a fél szívemet (biztosan a telehold, arany jános, ugye, milyen furcsa ma a hold). először egy nagyon furcsa érzés támadott meg, attól való félelmem, hogy egyszer anyám is meg fog halni. ezt eddig még soha nem éreztem így külön, régebb az tűnt számomra elviselhetetlennek, hogy a szüleim meg fognak halni, vagy hogy apám meg fog halni, de az anyám elvesztésének félelme még soha nem tört így rám. aztán nagyon megijedtem a terveinktől. végül a hold tette be a kaput, hirtelen nagyon ideges lettem attól, hogy márkus ül az ágy közepén a sötétben és teljes extázisban mutogatja a hatalmas holdat.

aztán simogatni kezdtem aranybúza haját, dúdolni a bóbitát és majd elsodort a gazdagság. micsoda pazarság. hasamon keresztben húzódó heg mutatja a seb helyét, ahol világra jöhetett világunk világa, gyönyörű, fényes szemű, ragyogó mosolyú kisfiúnk. ebben a világban csak így lehet, sebeken keresztül szövődik a fényháló. vagy mert öregszem, vagy mert lényegében változik az ember, az utóbbi időben baráti kapcsolataim erről szólnak, nyitásról, nyílásról, odafordulásról, én is ilyen kicsi vagyok, nekem is csak ennyim van, de ezt megosztom veledekről. hagyom, hogy megnézz, hogy belém láss, pedig félek, és mégis.

hagyom, hogy hassatok rám, hogy adjátok ajándékaitokat, hogy örülhessek a szépségeknek, hogy anya lehetek, hogy magasra kötött lófarokkal libeluba szoknyákkal bolondíthatom a tavaszt, hogy van, akinek megmossam a hátát, hogy anyósom a féltve örzött híres kecsapjából az utolsó üveget is ideadta, hogy tán sebes a hold, azért fénylik, hogy tán fáj a szeretet, azért fénylek.