2010. február 19., péntek

a simigélésről, avagy az érintés fölöttéb fölséges voltáról

amióta Márkus nem szopizik, úgy alszik el, hogy simogatom. eleinte csak a hátát. aztán kezdte kérni, hogy a lábát is, hasát is, kezét, karját, lábujjait. tisztába tevéskor is meg szoktam cirogatni, finoman, mintha csak szellőcskék csiklandoznák a kis testét. ma, miután megsimogattam a hasát is, mutatta, hogy a kukiját is. mondom neki, azt majd megsimogatod te magadnak. nem sokat gyötrődött ezen, mutatta, hogy akkor az orrát simogassam meg. megsimogattam hát az orrát is. kinyújtotta a nyelvét, hogy azt is. de azt sem simogattam meg, helyette kacagtam egy nagyot. amíg aludt, elmeséltem a nőveremnek Márkus kérését. hát simogasd meg a nyelvét is, mondta a nővérem, aki egyszerre két apróságon tanulta a laza anyaságot. így hát amikor felkelt a trógi, ujbegyemmel mesimogattam a nyelvét is.

közöttünk még ösztönös az érintésre való igény és a szeretve érinteni akarás. de a minap rosszul estem magamnak. régebb érintésben is sokkal közvetlenebb voltam, barátaimat gyakran megérintettem, megsimogattam, összeszorongattam. volt, aki eleinte meghökkent ezen, de nagyjából mindenki gyorsan hozzám szokott. a fiúk az én hátbavágásaimon már ki sem akadtak. és most egy barátunk simogatta meg kicsit a hátam, olyan atyailag, fivéresen. és én úgy reagáltam le, hogy le sem reagáltam. amióta keveset és ritkán vagyok társaságban, főleg sok ember között, amióta nincs a bukaresti környezetem, ilyen szempontból is elerdélyiesedtem, zárkózottabb lettem. kevésbé érintkezem. ér-érint-érintkezik vagy ér-ért-értekezik. halleluja, a magyar nyelvnek, mindörökké ááámmmeeen.



Ági és Márkus

2 megjegyzés:

  1. Kedves Edit!
    Végigolvasgattalak és köszöntöm a lelked!
    ..és halleluja a magyar nyelvnek..
    Küldöm neked, egy értő olvasónak: Bencze Imre: Édes, ékes apanyelvünk.
    ( http://www.kincseslada.hu/magyarsag/content.php?article.578 )

    VálaszTörlés
  2. :) na, hat akkor jo bongeszest :) ismertem a verset, jo nagyon :)

    VálaszTörlés