2010. január 30., szombat

(homeless forever)

Az emberek betegek Igen, így tömegcuccosan. Kivétel nélkül. Van, aki nagyon beteg, annyira, hogy orvoshoz jár, kezelik. Mások nem járnak orvoshoz, vagy, mert nem tudják (nem akarják tudni), hogy nagyon betegek, vagy, mert csak kicsit betegek és legyintenek egyet, hogy áá, ezzel még lehet élni. Az emberek nem egészségesek és nem is akarnak azok lenni. Nem akarnak és kész. Asta este.

Mit akarnak az emberek? Becsavarodni akarnak. Zseniális a magyar nyelv. Aki be van csavarodva, azt valami fogva tartja. Ez a valami legtöbbször saját gondolatai, érzelmei hálója. Azért a legveszélyesebb betegség ez a becsavarodás, mert rettenetesen alattomos. Elindul egy játszi kis gondolat, csak úgy, és mire észrevennéd, már rég nem vagy nemhogy a gondolataid, de már az érzelmeid ura sem. Becsavarodtál. Kezed-lábad kötve, légszomj, pánik, menekülési, szabadulási vágy, tehetetlenség maximumon és kész, tökéletesen megteremtetted magadban az agressziót, ami mindig, kivétel nélkül bűnbakkot keres. Naponta hányszor vagyunk ilyen bűnbakkok, teljesen érthetetlen dühkitörések áldozatai? És hány áldozatot szedünk mi magunk naponta? Na ugye, hogy te is beteg vagy?

Igen, én is beteg vagyok. Sajnos én is szedem a magam áldozatait és, ami még rosszabb, nem tudom csak úgy lerázni a bűnbakk jelmezt, amikor rámdobják. Hiába látom tisztán, hogy mi a helyzet, elszomorít. A szomorúságtól pedig csak egy köpés a becsavarodás és lám, máris benne vagyok én is a hálóban, a vírus tökéletesen működik, a láncreakció végzi a dolgát.

Ma, amikor elindultam itthonról
(itthon
otthon
otthon, a kegyelmi állapot. már olyan régóta van szállásom, hogy állandóan felül kell vizsgálnom a klasszikus értelemben vett otthon jelentését. a ház lenne az otthonod, amit felépítesz, beleizzadod a véred is, hogy meglegyen, aztán, ha fene fenét esz is, boldognak kell lenned benne, mert odaköt a véred? s mi van, ha egyszercsak leég, vagy lebontják, vagy egyáltalán nincs békesség abban a házban? az albérlet lenne, ahonnan bármikor kirepíthetnek? a bankkölcsönös lakás, amitől garantált az életre szóló idegbaj? az a hely lenne, ahol a dolgaidat tartod? ahová hazajársz aludni? ahol a családod lakik, akiktől munkába menekülsz? ahol a magányod lakik, akitől munkába menekülsz? sorolhatnám, mert ez mind, és egyik sem. úgy saccolom, hogy az otthon a legbelső terem. mint a népmesékben, egymásba nyíló termek, a rézgondolatok terméből nyílik az ezüstérzelmek terme, onnan pedig az aranyszerepeid terme, minden ami olyan nagyon fontos neked, amire rámegy az életed. ha nem megy rá, ha még van, aki benyisson a következő terembe, meghökken, semmi pompa, semmi fogható, semmi felfogható. időtlen, tértelen terem, Isten terme. jó ott lenni. de egy idő után fázol. és ott, a semmi közepén, felfedezel még egy ajtót. az van ráírva: MOST. ha belépsz, rögtön melegedni kezdel, mert vár ott valaki, akivel könnyű meghittséget teremtened, valaki más, akivel a szembenézést gyakorolhatod, mert állandóan belebújik az arcodba, s akinek a szemébe tudsz nézni, attól már nem is félsz, megint mások, akikkel égrepesztőt tudsz kacagni, legnagyobb ínségedben is, ismeretlenek, akikkel könnyű barátkozni, akikben könnyű bízni. érdekes terem a MOST terme, mert, míg Isten termében egyedül vagy, a MOST termében ez lehetetlen. mindig ott van minden és mindenki, cakkompakk. igazából nincs állandó otthonod, hiszen egyfolytában jövés-menés van, és te is állandóan vándorolsz, egyik teremből ki, a másikba be. de, ha egy pillanatra meg akarsz melegedni és meg akarsz szusszanni, akkor mindig vissza kell térned a legbelső teremig, ahol a meghittség vár, igaz, háta mögött már ott türelmetlenkedik az egész cakkompakk, de hát a meghittség is a cakkompakk része.)
szomorú voltam, aztán egyszer csak hangosan felnevettem, megnevettetett Márkus. Ez az, amire koncentrálnom kell, az ilyen szomorúságban is előcsiklandozó kacagásra. Mert észhez térít, visszahoz a becsavarodás útjáról, a pompázatos termek felől befele az isteni terem, a MOST terme felé. Ez az, amit erősítenem kell magamban, az ég kékjét, borúját, a föld szagát, sarát, a nap fényét, árnyát, a fa ágát, bogát, ez az, amit tanulok mindennapi mesteremtől, mert ő még a MOST szeretetében él, állandóan. Ő talán még egészséges. És ez az, amit tanulni szeretnék mindenkitől, akiknek még vannak egészséges pillanataik.

(rizsremix
a bejegyzés után ezt mixeltem: tegnapelőtti 4 maroknyi főtt rizs és kukoricához szószt kütyültem, így: egy fej vöröshagymát és pár cikk fokhagymát megvágtam, megdinszteltem, felöntöttem egy csészényi paradicsomlével, hagytam rottyanni, felvertem két tojást, hozzávágtam kicsi sajtot, egy merőkanálnyi tejet, bele a paradicsomos szószba, kavargattam, sűrűsödött, jól megbazsalikomoztam, sóztam, borsóztam, összekevertem a rizses kukoricával és az egészet ismét összerotty. finom lett)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése