2017. április 3., hétfő

A családállításról, egészen pontosan

Mi az a családállítás, mert nem tudom pontosan?
Egészen pontosan én sem.
Az első meghökkent szemkerekedő csend után kacagunk.
Egészen pontosan én sem, csak azt tudom, hogy működik, felelem aztán. A coaching ideje alatt kap két mondatot, egyet az édesanyja felé, egyet az édesapja felé. Mindkét mondat után nagy a csend, az idő lelassul, folyását a könnycseppek mérik. Amikor kinyitja szemét békés, nyugodt az arca. Látod, így működik a családállítás is, felelem, csak néha nagyobb "rendezésben".
Aztán utólag elgondolkodom azon, hogy azért bizonyos embereknél és helyzetekben egyáltalán nem működik a családállítás, ezért már rég leszoktam arról, hogy, mint eleinte tettem, fűnek-fának ajánljam. Akkor meg pláne nem működik, ha, ahogy Földes Györgynél olyan találóan pontosan fogalmazva olvastam, utána a kliens nem tartja be, hogy "nem tanácsos az állítás témájába vágó másfajta, a lélekkel foglalkozó módszerbe fogni, vagyis ne ilyenkor menjünk az adott ügyben jóshoz, asztrológushoz, kineziológushoz, látóhoz, stb."
Ha kibírjuk az állítás képeit, hatását és mozgásait, akkor az elkövetkező időszakban, ami akár fél év is lehet, nagyon szép érési folyamatokat élhetünk át. Folyamatosan kapom a visszajelzéseket, de most csak azt osztom meg, ami ma reggel várt: "Apáéktól úgy váltam el, mintha most repünék ki az életbe, és nagyon nagyon megható volt, és úgy érzem, valahogy az összes szülőm elfoglalta a saját helyét a szívemben és mögöttem, és nagyon szép érzés.
Apa még a peronra is kikísért és megölelt s minden." Októberben állítottam a levél írójának.
Amin nem tudunk azonnal változtatni, azt ki kell bírni. Ha csak úgy teszünk, "mintha", elódázzuk a stagnálás végét. És akkor nem történhet meg az igazi, mély változás, ami minden embernél másképp mutatja meg magát. Nekem életemben nem esett olyan jól szidás, mint amikor az első állítás után meglátogattam a szüleimet, a középső nővéremmel valami marhaságot csináltunk, s édesapám jól leteremtett. Mi pedig kacagtunk utána, kacagtunk, hogy végre! Hogy ismét! Hogy a helyünkre kerültünk!

családállítás, tudatosság, Kolozsvár, Erdély,

© Gergely Edó

Karórák, cicók, szomorok



Addig nem gyógyulsz meg, míg azt hiszed, jó ember vagy, mondtam ma valakinek, amikor arra a kérdésemre, hogy ma mivel dolgozzunk, azt válaszolta, hogy a sértettségével, azt szeretné elengedni. Kicsit hallgattam, aztán azt válaszoltam, ha úgy érzed, megsértettek, akkor sértődj meg. Jól sértődj meg és sértődd ki magad, ezután elmúlik. De ha azt hiszed, te jobb vagy annál, minthogy megsértődj, a magadról alkotott képed nem engedi meg, hogy megéld és, hogy magától elmúljék.
Pár napja arra gondoltam, milyen nagyon szeretem a picike karórámat. Hogy minden nap fel kell húzni, hogy törődni kell vele, hogy huszonnégy óra alatt pontosan öt perc késésre tanít. Lelassít. Errefel tegnap elhagytam. Pedig nagyon jó szíjat készítettem neki. Olyan kicsi volt, hogy nem lehetett vásárolni hozzá szíjat, csak rendelni. És az utcán leesett a karomról. Jól elkeseredtem. Visszasétáltam az útvonalon, hogy hátha megtalálom, s közben végig keseregtem, szomorogtam. De, mivel ez egy eleven óra volt, valahogy természetes, hogy így váljanak el útjaink. Attól még mindenkinek elpanaszoltam, hogy tudják, bánt.
De miután a tegnap éjjel Cicó elhált, s én arra gondoltam, lehet, ő is elhagyott, s miután ma reggel nagy álmosan előjött, százszorta jobban tudtam örülni neki (ha lehet ilyet), mint mielőtt az órám elhagytam volna. Így tanít az órám, hiányával, a jelenlétre :)
Mert nagyon úgy néz ki, hogy élet egyszerűen nem az, amit szeretnénk, hanem az, ami van.

jóga, életmód tanácsadás, life coaching, tudatosság

© Gergely Edó