2017. szeptember 9., szombat

From seeker a finder


From seeker a finder
From dreamer a writer
Magician of words of the unspeakable 
I open my eyes for the everyday marvels
And for the One that dances in them

poem, english, women, principles, spirituality




© Gergely Edó

Otthon-emberekkel

Majd hívjál, mondja a nővérem az ajtóból, miután a rövidre indított beszélgetés másodszor is jó hosszúra nyúlt. Jó, augusztus hetedike után, felelem, amire felkacag, felkacagnak. És így nővéreim ők, ahogy vannak, annyira másak vagyunk, annyira különbözőek, és mégis, vannak gesztusok, szavak, tekintetek, mosolyok, felkacagások, amikben annyira testvérek! És jó késő este hazaérve a szüleim házába kijelentem, milyen nehéz innen elmenni, pedig már egy nappal megnyújtottam az otthoni tartózkodásomat, és tudom, mégiscsak haza kell mennem, a másik otthonomba, a kolozsvári bázisomba. 

Most valahogy másképp voltam otthon, mint az utóbbi időkben. Szomszédomnak, akivel együtt nőttünk fel, akivel a barátság különféle ciklusait átéltük, aki most olyan, mintha harmadik nővérem lenne, mondom is nagy csodálkozva, hogy hirtelen hogy megváltozott a falu. Míg régebb szinte kísértetfaluba jöttem haza, alig láttam valakit az utcákon, ha láttam is őket, a köszönésen kívül nem sok kapcsolódás volt közöttünk, most lépten-nyomon megállítanak, megállunk, egy szóra, sok szóra, csobogunk, mondjuk, fáj, sírunk, kacagunk, ölelünk, szeretünk. S ahogy jövök vissza Kolozsvárra, sejtem, én változtam meg, én lettem egyszerűbb, jelenebb, megszólíthatóbb. 

Mihelyt belépek a házba itthon, elfelejtem, hogy nehéz volt eljönni, látom az itteni "nővéreim" gondos keze és szeretete nyomát, amivel a házat és az állatokat majdnem három hétig gondozták, s bár üres a ház, áthat mindent az ő lényük, úgyhogy mégsem üres, hanem csinos, tiszta, szívvel-lélekkel lakott házba érkezünk haza. Nem tudom, szeretnék-e Kolozsváron lakni, ha nem lennének a barátaim, a kis közösség, az ismerősök. Nem tudom, szeretném-e a falakat, az épületeket, a temető-szomszédom, az utcákat, a kultúrát, ha nem lennének ők: TI. Vasárnap éjjel Bukarestben taxiztam, meséltem a taxisnak, hogy biza én is laktam Bukarestben, s milyen nagyon szerettem. Mit volt amit szeretni Bukaresten, kérdi őszinte csodálkozással? Hát az embereket, felelem én. Igen, én az emberek miatt szeretek bárhol is lakni. S ahol otthon-emberekre lelek, ott egyenesen lebzselni szeretek, lebzselni a szívek óceánjában :D

Erdély, család, Kolozsvár, ünnep,


© Gergely Edó