2017. június 12., hétfő

Despre dansul chakrelor, sau cum imi place mie dansul

Ador sa dansez. Mergeam in cluburi, cu intentia de a dansa. Nu mi-ar fi parut rau, sa fac cunostinta si cu baieti, dar cumva dansul avea prioritate. Credeam, ca nu prea se agata de mine nimeni, pentru ca sunt prea urata, prea inalta, prea asa, sau ba asa. Dar de fapt cand dansam, eram in universul meu. O prietena de a mea, mare fan drum&bass, m-a dus odata intr-un club din Bucuresti. Stia, ca nu mor dupa stilul acesta, insa doream amandoua sa petrecem timp impreuna, asa ca m-am dus. Si am inceput sa dansez. Ma privea uimita, ea aproape ca nu dansa, doar ma privea. Niciodata pe nimeni nu am vazut dansand asa, a zis ea. Asa cum? Asa, de parca corpul tau ar fi din muzica fluida, si fiecare particica, fiecare celula ar fi imbibata de ritm.

Asa, da, asa imi place mie dansul, un act de iubire intre sunete si miscari prin fiinta mea. Dar cum il am pe copilul meu, care inca e mic, si cum in cluburi se fuma, dupa cativa ani buni m-am trezit fara dans, fara aceasta mare dragoste de a mea. Si asa s-a nascut ideea workshopului de dansul chakrelor. Stiam deja multe despre yoga, chakre, nivelele de constienta, despre blocajele fizice aparute in urma blocajelor psihice, despre mantre, meditatie, relaxare. Si din "ce ar fi sa-i imbin si asa macar din cand in cand dansez si eu", s-a nascut sirul de workshopuri pe care i-am numit dansul chakrelor. Si iata ca am ajuns la sfarsitul celui de al doilea ciclu, care a fost plin de emotii, de rasete, plansete, surprize, de clipe catartice, clipe adanci si grele ca in constelatii, dar si de asteptari si dezamagiri, fata de mine, de propria persoana, de ceilalti. Muzica am adunat cu ajutorul lui Zsolt (yun.ro). Cum va fi, ce va din toamna, ramane de vazut. Ceea ce stiu sigur, nu pot trai fara dans, cum nu pot trai nici fara sa cant, sa iubesc. Si cei, care ma cunosc, ma pot vedea des dansand, cantand pe strada, in munti alergand, sau doar asa, in timp ce ma spal pe dinti, sau in timp ce fac ceva banal.

Cand iti permiti sa traiesti viata ce vrea sa fie traita prin tine, nimic nu mai e banal, totul devine sacru, energia divina care se manifesta prin noi isi sarbatoreste existenta.

Va astept cu drag la ultimul chakra dance din seria 2016/2017 vineri seara de la ora 7.
Sa ne fie de bine!
Edo

dansul chakrelor, Cluj, meditatie, relaxare,

Foto: © zsolt.ro
© Gergely Edó

2017. május 24., szerda

Tejóceán

Körbeért bennem az ima, irgalmas Istenem, légy kegyelmes hozzám, kegyelmes Istenem, légy irgalmas hozzám. És ez ment bennem, körbe-körbe vasárnap este egy hosszú és intenzív családállítás nap után. Mert intenzíven kapom a dolgokat, gyakran megijedek, ilyenkor csak az segít, ha életemet folyamatosan felajánlom, tudatosan, azonnal. Hogy maradjak józan. Hogy maradjak kiegyensúlyozott. Hogy tudjam vinni a rámtestáltakat. Hogy megközelíthető legyek. Hogy erőm legyen a középpontommal tartani a kapcsolatot. Hogy tartásom legyen, s mégis rugalmassá puhítson az alázat.
De vasárnap este csak az ima ment, nem keresztezte semmiféle filozófia, elmélet, magyarázat. Csak a tiszta ima. Ma reggel pedig, miközben koncentrációs gyakorlatot végeztem az egyik kliensemmel, s ültünk ketten nagy csendben szemben a jantrával, arra gondoltam, ha valaki így látna most minket, s semmit nem tudna a jógáról, vajon mit gondolna rólunk? A kliensem egy idő után a mélyrelaxáció minden tünetét mutatta, nem tartottam kizártnak, hogy rámborul. Fáradt volt, inkább egy pihenés tett volna neki akkor és ott jót, nem a koncentráció gyakorlása. Én pedig, ahogy néztem a sri jantra közepén a pontot, ismét, mint az utóbbi időben annyiszor, maja fátylait láttam lehullni, ahogy, amint egy pillanatra Ardzsunával tette Krisna, fellebbenti valaki szemem elől a lét fátylait. Nem nagy szcénákról és történetekről van itt szó, nem tűzijátékot látok, talán nem is látás az, ami ilyenkor bennem van, hanem egy létállapot, egy, a szívemből kiáradó együttérzés, ami csak úgy van, s amiben én is, teljes lényemmel, benne vagyok.

családállítás, jóga, meditáció, koncentráció, Erdély, Kolozsvár, társadalom, szimbólum,

Utána dolgom volt a városban, ahogy mentem a frissen fürdött utcán lefele, a mély csendben, minden egyszerre volt a legvalóságosabb és a legvalószerűtlenebb. Semmi nem volt durván körülhatárolt, hanem minden elevenen lüktetett, lélekzett, áradt. A zöldek, az illatok, még a beton szürkéje is csak volt, rendben volt, benne a rendben. Én pedig majdnem sírtam. Ott kukucsált ki a szememen a könny, semmi ok nélkül, míg rá nem jöttem, én is csak áradok, csordulok, részeként a megnyilvánulónak. Aztán befordultam nyomtatni, s gondolkodtam, hogy semmi kedvem a piacig elmenni, pedig már igazán ránkférne egy kis bivalytej, s valami sajtféle. Alig érek be, elkiáltja mögöttem valaki magát magyarul, venne valaki tejet? Megfordulok, rokolyás, fejkendős falusi néni. Igen, én, mondom. Itt van, bivalytej. Azonnal megveszem. Telemia is van, kér? Kérek. A következő másodpercekben a daisleres eladónővel megosztozunk a telemián, közben nyomtatok, fénymásolok, fizetek. Körülöttünk külföldi egyetemisták, itthoniak, s két nyüzsgés közt érzékelek egy-két értetlen, csodákozó tekintetet, miközben én kiszegődöm a tejet, minden szerdán, a nyomtatós boltból.
Épp csak kiérek a boltból, amikor felhív egy régi ismerősöm. Nagyon megörülök neki. Mondja, jönne vissza hozzám jógázni, s talán inkább magának, mint nekem, hogy sokmindent kipróbált, keresve az útját, míg úgy döntött, az élmény, hogy nálunk élet van, visszahozza az én jógaóráimra. Tetőtől talpig bizsergek, s ismét elindul az ima bennem, körbejár, körülölel, irgalmas Istenem, légy kegyelmes hozzám, kegyelmes Istenem, légy irgalmas hozzám. S ajánlom fel mindazt, ami érkezik, a csodának, ami Van.

családállítás, jóga, meditáció, koncentráció, Erdély, Kolozsvár, társadalom, szimbólum,

Emese humusz-szendvics kostellációja az állításon résztvevő fél csapatnak, a másik fele úgy döntött, a városban ebédel. Most immár láthatják, miről maradtak le :D


A Sri Yantra Simona Nicoara alkotása.


© Gergely Edó